Játszani is engedd…

 I.

      Olvasom tovább Vásáry Tamás önéletrajzát (Üzenet). Szinte minden oldalon van valami érdekes gondolat vagy szituáció. Az ifjú zeneakadémista megjegyzi „kutyahű” barátjáról: „Ha csak egyvalaki is akad, akinek szájából visszaszól a világ, már nem vagy egyedül.” (430. o.)
      A következő lapon Liszt H-moll szonátájának a „programját” foglalja össze: „A fausti probléma: Isten, ember és nő, az eszményi és a bukásra csábító, sátáni mivoltával az anyagba kötő, szublimált szerelmével a túlvilág felé hívogató. (…) Tökéletes önarckép, és ő (Vásáry) minden mozzanatát érti. Mikor rajta keresztül születik újjá a mű, úgy érzi, megidézte Lisztet, és eggyé vált vele. (…) Maga a zene csak médium, egy kapu, rajta keresztül kell eljutni egy más világba, az eszmék és minden érzelem forrásának a szférájába.” (431. o.)
      Megvan a H-moll szonáta ezen a honlapon, Cziffra György előadásában. Azonban feltétlenül meg kell hallgatnod, hogyan elemzi Vásáry e művet, miként segít nekünk megérteni a zenemű minden részletét. (Különösen a 33. perctől!)

                                             2014. szept. 28.
II.
a.

Anya és gyermeke

                        „Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
                         és
fölriadok most szíven-ütötten.”
                               (Kosztolányi: Délutáni álom, 1931)

      A 20. század fedezte fel a gyermekkort, a gyermekkor fontosságát. Ezt példázza Vásáry Tamás eszmefuttatása is a gyermekkori zenei élményről:
     „… azt a Zelemért keresem, amit hároméves koromban láttam. És ha most el tudnám mondani neked, miért, akkor szebb verset hallanál, mint akármilyen Babits, Ady, Villon vagy Rimbaud, pedig szeretem őket, elhiheted. És még abban sem vagyok biztos, hogy azt a Mozart-szonátát ma szebben játszom. Sőt, többet mondok neked. Azok a zeneművek, amelyek akkor minden összhangzattan, formatan és a jó ég tudja, milyen tanok ismerete nélkül akkora hatással voltak rám, ma, miután megtanultam agyammal is csodálni őket, nem lettek gazdagabbak előttem. Sőt.”
                                  (Zelemér családi birtok volt a háború előtt, Üzenet I., 437)

b.
                           „Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor
                             hogy sírnak a szobámban nesztelen…”
                       (Babits: Sunt lacrimae rerum, a Levelek Irisz koszorújáról c. kötetben)

      Egyszer már idéztem Babitsnak ezt a versét. Párhuzamos ezzel Vásáry gondolata, de ő derűsebb színekkel festi az ember és a dolgok kapcsolatát:
     „Mért van az, hogy amikor valaki … örül a viszontlátásnak, a bútorok mosolyognak: úgy tűnik, hogy a tárgyak mozognak, látszik, hogy a váza most került a kerek asztal közepére virágostul, a terítő a zongorán épp hogy lelógatta a rojtjait, az ablak félig nyitva szellőztetés után, a tárgyak összejátszanak az őket megelevenítő varázslóval. És amikor elmegy, minden felkiáltójelként utal rá:  Én nem vagyok, ha te nem vagy itt. Te elviszed magaddal a létünket, mi nem vagyunk, te pedig egyedül vagy.” (441)

c.
      Fellépés előtt

      A millió voltos feszültség közömbösítésére „… nem marad más, mint a nagy Istent segítségül hívni, ezzel viszont Őt is belevonva a saját vállalkozásának kétes kimenetelébe. Mert ha nem sikerül neki, akkor az a Jóistennek is valahol blamázs.” (444)
                             2014. dec. 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.