A jó nevelés

Kuksi

1.
     A Vásáry-család gyermekei példás nevelést kaptak. A Bibliát is olvasták, s az anya sokat beszélt nekik a csodákról, ill. a nagy könyvben nem szereplő legendákról. Az egyik történet a pozitív gondolkodásra tanított. Arról szólt, hogy amikor egy kocsi elgázolt egy kutyát, mindenki szörnyülködött, de Krisztus így szólt: „Milyen szép szeme van!”  Vagyis: ne csak a rosszat vegyük észre, hanem a jót is.

2.
     Kuksi, Vásáry Tamás nővére, elmesélte, hogy amikor történelemórán Hitlerről esett szó, az egyik lány felpattant, és „előretartott kézzel ’Heil Hitler’-t kiáltott, majd odafordult az osztályhoz, és felszólított bennünket, hogy mi is álljunk fel.” Mindenki felállt, csak Kuksi maradt ülve. A Dóczyban történt. Ide járt Szabó Magda is.
                  2013. nov. 22.

Dohnányi gyermekszemmel

     Zathureczky Edével adtak koncertet Debrecenben. A kis Vásárynak nem tetszett a „kicsike kis emberke”. Megszokta, hogy hódolnak előtte. „Ez a kis öreg bácsi azonban nagyon beképzelt lehetett, irtó nyeglén mozgott, és valahogy úgy dobta a szót az embereknek, mintha kukoricát szórt volna csirkéknek, az emberek meg alázattal kapkodták fel a nekik lökött morzsalékot.” Mégis mindenki nagy tisztelettel beszélt vele, Mesternek szólították. A koncerten Zathureczkystrapálta magát”, Dohnányi „csak úgy pilinckázott, játszadozott a zongoránál…”
     Tomika úgy érezte, hogy Dohnányi nem rá figyel, pedig eljátszotta  saját szerzeményét, ráadásul blattolni is kellett. Végül meglepő tanácsot kapott: gyakoroljon kevesebbet, és a többit az udvaron futballozza el. A valóság az, hogy mind Dohnányi, mind pedig Zathureczky felismerték a rendkívüli tehetséget, csupán nem borultak le előtte.
     Hamarosan újabb találkozóra került sor a „káprázatos” Zeneakadémián (újra az!). Dohnányi „járása most is laza és kicsit hetyke, a ruhája inkább kopott, mint főigazgatói. (…) Nyakkendőjén a megkötés alatt egy hatalmas pecsét. Valószínűleg tojásos reggeli emlékét őrzi.”  Lazán megmutatja a kis Vásárynak, hogyan lehet szerzeményét átmodulálni egy másik hangnembe. A Haydn-szonátát kétszer játszatja el. Kíváncsi volt „be van-e idomítva.”  S jó, hogy Tomika másodszorra nem ugyanúgy játszotta el a szonátát.  Dohnányi dirigálása reménytelenül hányavetinek tűnt: „legtöbbször zsebre dugta a bal keze két ujját, hogy valóággal úgy nézett ki, mintha a mozgásával azt akarná kifejezni, hogy akárki akármit is csinál, az neki nem imponál. Nekem viszont most már nagyon kezdett imponálni (…) Mikor meglát, kitárja a karját, és én boldogan ugrom a nyakába.”
                           
2013. dec. 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.