Schumann életéről (í)

Robert Schumann tudasbazis.sulinet.hu

Robert Schumann tudasbazis.sulinet.hu

     A Szeptemberi áhítatban olvashatjuk a következő zenei vonatkozású részletet:

 "zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann,
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.

(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat, 1935)

  A Sonata pathétique Beethoven műve, valóban örvénylik. Schumann sokszor mélabús, de ő is "örvénylik" néha.

     Schumann (1810-56) akár költő is lehetett volna. A művészettel, kultúrával átitatott család sarja, sokáig ingadozott az irodalom és a zene között. A zongorával hétéves korában kezdett megismerkedni, azonban a döntő élmény 1818-ban egy nyaralás alkalmával következett el, amikor meghallgatta Mochelesnek  játékát. Mocheles, aki korának virtuóz pianistája volt, "döbbenetes hatással" volt rá. A komponálást 12 éves korában kezdte, s persze az irodalmat sem hanyagolta el: rajongott Jean Paulért (mint Mendelssohn is), de még fontosabb lesz Schubert, akinek halála (1829) annyira lesújtja, hogy egész éjszaka zokogott. Majd Bach lesz örök forrása és eszményképe, illetve Beethoven. A kortársak közül Mendelssohn és Chopin.

     Egyetemi tanulmányait - családi tanácsra - jogi karon kezdi Lipcsében, majd Heidelbergbe, a romantika egyik szülővárosába költözik, s utazást tesz ItáliábaFrankfurtban (1830) meghallgatta Paganinit: "A hangverseny  emléke álmában is elkíséri, nem hagyja nyugton hazafelé a postakocsiban sem. A virtuóz személye és játéka az utolsó cseppet jelenti a pohárban. A hangszeren való játéknak tehát nincs határa."(Kroó, 42. o.) A zongorán azonban nem tudja elérni a vágyott virtuozitást, túlerőlteti kezét, s ennek következtében egyik ujja megbénul.  Ennélfogva a zeneszerzésben igyekszik a legmagasabb színvonalra jutni. De az írásról sem kell lemondania. Ugyanis 1834-ben elindítja a Neue Zeitschrift für Musik c. folyóiratot, melynek tíz éven keresztül szerkesztője, írója, mindenese. Kroó György kis könyvében két írását is közreadja: az egyik Chopin méltatása, a másik Schubert C-moll szimfóniájáról szól.

     Pályájának első szakasza  1834-től 1840-ig tartott. Az első 23 opusszámmal ellátott művét mind zongorára írta. Bár nem lehetett virtuóz játékos, nem hagyta cserben a zongorát: itt születtek variációi, rögtönzései. Paganini nyomán kettő is készült: Etüdök Paganin után, op.3 és a Hat koncert-tanulmány  Paganini etüdjeire op. 10. Bármelyiket hallgatjuk, "már meg is kaptuk a kulcsot ehhez a muzsikához: zongorára született, fantáziáló rögtönzés hívta életre, közvetlensége, játékossága, ábránd-hangja szerzőjének legszubjektívebb, szinte pillanatszülte vallomása." (Kroó, 94.) Éppen ez a romantika lényege, ahogy Molnár Antal írja: „A romantikának pedig az a legközpontibb sajátossága, hogy szuverénné, egyeduralkodóvá teszi az egyéniséget, káprázataival, szeszélyeivel együtt.” (Molnár, 63)

     Az 1840-ben viszont már 138 dalt írt. Talán Clara Wieckkel kötött házassága jelentette a fordulatot: "Mialatt komponáltam, sírtam és nevettem örömömben... Ah, nem tehetek mást, szeretném halálra énekelni magam, mint a fülemüle."  (Kroó, 134)

     1841-ben megszületik első gyermeke és I. szimfóniája (Tavaszi szimfónia), melyet Mendelssohn mutatott be a lipcsei Gewandhausban. 1842 a kamarazene éve. Művészetét egyre jobban áthatja a klasszikus mértéktartás. Erről tanúskodnak  vonósnégyesei (op. 41), Esz-dúr zongorásnégyese (op.47), de különösen az Esz-dúr zongorásötös (op. 44), mely egész életművének legkiválóbb darabja: "A forma, a hangszerkezelés, a hangzás, a költészet csodálatos egyensúlyát valósítja meg ez a mű. Benne, mint valamikor a zongoramuzsika legjobb lapjain, ismét életre kel (...) a diákos lendület és frissesség, a rajongó lelkesedés, az ábrándos mélabú - Schumann lelkének ezek a legjellemzőbb és legszebb vonásai - teljes szépségükben ott ragyognak ebben a zenében."  (Kroó, 162)

     A lipcsei években kapja meg Schumann a méltó elismerést, Liszt barátságát.  Mendelssohn felkéri a konzervatórium zeneszerzéstanárának. 1843-ban megszületik a Paradicsom és Péri c. oratórium, melyet maga Schumann a legnagyobb művének tart. (Mendelssohn is írt oratóriumot.) Talán Bach a mércéjük.

     1844 decemberében Schumann elhagyta Lipcsét és Drezdába költözik. Drezda is jelentős zenei központ volt. Schumann-nak több mint 50 műve születik itt. Ráadásul 1845-ben egy újabb műfajt hódított meg, a fúgát, a zongoramuzsika, a dalok, a szimfonikus zene, a kamarazene és az oratórium után. 1846-tól karvezetéssel is foglalkozik, 1848-ban vegyeskart alapít. 

Clara Schumann      meetthecomposers.org

Clara Schumann meetthecomposers.org

     Az 1849-es drezdai felkelésről, illetve következményeiről Clara naplója ad hű képet: "...Együtt mentünk végig a város főútvonalain, hogy megnézzük a harcok színhelyét. Alig lehet képet adni erről a pusztításról. Ezernyi golyóütötte lyukat látni a házakon, nagy faldarabok hiányoznak, a régi Operaház földig leégett, szintúgy három szép ház a Zwinger-strassen, a kis Brüdergasseban is, röviden - rémes látvány; (...) A Frauenkirche tömve van foglyokkal, számukat több mint ötszázra becsülik. Wagner karmester is szerepet játszott a republikánusok oldalán. A Tanácsházáról beszédet mondott, az ő kijelölése alapján építettek barikádokat, és még egyebeket is csinált."(Kroó, 209)

    Schumann persze más alkat volt: vidékre menekült a forradalmi események elől. Drámai hajlamait egy opera komponálásában élte ki. 1847-ben talált rá Hebbel Genoveva c. tragédiájára. Már régóta tervezte, hogy operát fog írni. Művét 1850-ben Lipcsében mutatták be. Az előadás azonban nem hozta meg a várt sikert. Mégis ugyancsak a drámai megformálás jegyében írt Byron Manfredjához nyitányt és kísérőzenét (1848-1851). Kroó György szerint a Manfred egész életének, életművének összefoglalása.

     Ekkor azonban már (1850-től) Düsseldorfban van, életének utolsó állomásán. Továbbra is nagy odaadással dolgozik, a Rajna-vidék ihleti a III. (Esz-dúr) szimfóniáját, átdolgozza  a d-moll szimfóniáját, mely a IV. szimfónia címet kapja. Új művei születnek a liturgikus zene műfajában. Nyitányokat, oratóriumot, kórusballadákat ír. 1853-ban már kevesebbet alkot, de mintha visszatérne ifjúkora hangszeréhez, a zongorához (Gesänge der Frühe, op. 133

     A vég 1854-ben kezdődik, amikor szelleme elborul. Ennek persze volt már előzménye korábban: gyakran gyötörte a depresszió. A Rajnába (!) veti magát, de megmentik, majd beleegyezésével a Bonn melletti Endenichbe szállítják. 1856. július 29-én éri a halál. Íróasztalán szépen rendbe tett kottapapírokon  egy Paganini-caprice-re írt zongoramű.

Schumann-emlékmű Drezdában a Zwinger mellett, Charlotte Sommer-Landgraf (1986)   de.wikipedia.org

Schumann-emlékmű Drezdában a Zwinger mellett, Charlotte Sommer-Landgraf (1986) de.wikipedia.org

 Irodalom:

Boucourechliev, André: R. Sch., Rowohlt, 1958
Kroó György: R. Sch., Bibliotheca, Bp., 1958
Molnár Antal: Romantikus zeneszerzők, Magvető, Bp.1980
Schumann A zeneszerző élete leveleiben Zeneműkiadó, Bp., 1958 (Vál.: Jemnitz Sándor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.