Orff a Margitszigeten

     
     Szigetlakó lettem. Néha azért hazajárok, nem úgy mint Krúdy, Bródy Sándor vagy Szép Ernő, akik sokáig laktak a Szigeten.
      Most Carl Orff Catulli Carmina és a Carmina Burana c. műve került sorra. (Ebben a sorrendben.) S ami különlegesség volt, mind a kettőhöz kapcsolódott egy-egy táncjáték, ahogy Orff eredetileg is tervezte. (A zenéért Hollerung Gábor, a táncért Juronics Tamás volt a felelős.)
      Csengery Kristóf, a költőnek is kiváló kritikus jól foglalta össze, amit Orff zenéjéről tudni kell:

      „Ez a két kulcsfogalom: a primitív motívumkészlet és a mágikus ismétlés. Rendkívül egyszerű zenei építőkövek, kidolgozás, fejlesztés és polifónia nélkül, csak a mágikus ismétlés, sulykolás motorizmusa. (…) Ez a kopár, sokszor durva, primitív, de ugyanakkor nagyon érzéki, találékony és változatos zene a maga módján nagyon is eredeti.” (Mozgó világ, 2012, aug./szept.)

      Csengery azt írja, hogy Stravinsky megvetette Orff zenéjét, a Les Noces (Menyegző) mégsem áll távol ettől, s én még hozzátenném Ravel Boleróját. Ezt hozta a XX. század?
      Orff a középkori vágánsok és goliárdok (és Catullus!) verseit zenésítette meg. A változatos témák közül kiemelt hangsúlyt kap a Szerencse és az ő forgandó volta. Ez a Carmina Burana kerete. A mai embert kevéssé foglalkoztatja a szerencse, azaz hová születsz, milyen közeg formál emberré. A középkorban a szerencsét valódi értékén becsülték. Még Zrínyinek is az volt a jelmondata: Sors bona nihil aliud, azaz Jó szerencse, semmi más!
      A Szigeti veszedelem 3. énekében a török fiú önhitten arról énekel, hogy Mehmet béget nem hagyhatja el a szerencse, miközben „a szigeti bán” váratlanul támadni készül.

     A Carmina Burana első két éneke vádbeszéd a mindig változó szerencse ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.