Liszt a Régi Zeneakadémián (í)

     Először voltam hangversenyen az 1986-ban megnyílt Liszt Ferenc Emlékmúzeumban (Vörösmarty utca, Andrássy út sarok), mely tulajdonképpen a Régi Zeneakadémia épülete. 1875-től 1907-ig itt volt az oktatás. Az Akadémia legelső épülete a Hal téren állt (ma Irányi utca), míg le nem bontották.

www.lisztmuseum.hu

www.lisztmuseum.hu

     Mocsári Károly Liszt-műveket játszott. Mindenkit a Liszt-év láza hajt (2011). Mocsári erről így nyilatkozott:      „Gyerekkorom óta elkísér Liszt. Nem tudom az okát. A h-moll szonátát például tizennégy évesen tanultam meg. A hangjait minden sejtemben ott érzem azóta is. Szinte nincs olyan koncertem, ahol ne szerepelne Liszt-mű a műsoromban. Úgy érzem, hogy Liszt pótolhatatlan. Hogy egy ma divatos, kompjúteres hasonlattal szemléltessem ezt a pótolhatatlanságot, képzeljük el, hogy az emberiség agyából kitörlődik minden zenével kapcsolatos adat, de valahol előkerül egy pendrive, amelyen ott van Liszt összes munkássága. Tulajdonképpen visszatükrözhető lenne Bachtól Mozarton át Beethovenen és Schuberten keresztül szinte az egész zeneirodalom, ha csak az átiratait vesszük figyelembe. Amit a romantikus operairodalom köszönhet Lisztnek, az szinte elképesztő, látva a rengeteg parafrázist. De a jövő zenéjébe vetett magjai is szépen kihajtottak Debussy és Bartók – sőt, még Schönberg és Kurtág egyes darabjaiban is, jól érezhetően. Gondoljunk csak akár már a Genfi harangokra, a Haláltáncra vagy a későbbi Villa d'Este kútjaira, a Csárdás macabre-ra, a Balcsillagzatra, de mást ne mondjak, a Krisztus oratóriumra, amely Liszt legmodernebb műve számomra. Sokszor arra gondolok, hogy Liszt zenéje nem is a szorosan vett emberiség számára íródott, hanem az univerzumnak. Chopin például sokkal inkább hat az emberi érzelmekre, Liszt legtöbb zenéje transzcendens.”  (kultúra.hu)

Mocsári Károly             filharmoniabp.hu

Mocsári Károly filharmoniabp.hu

                                                                              2011. szeptember

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.