Haydn – Földi és égi hatalmak (í)

(Félkész)

Carl Bobies: Haydn szülőháza, Rohrau     www.wikipedia.org

Carl Bobies: Haydn szülőháza, Rohrau www.wikipedia.org

I.

     Jakob Bíbor este alcímmel ír könyvében Haydn kései korszakáról, legelőször is a Paukenmesséről , melyben a történelem színre lép: Napóleon elfoglalta Mantuát, majd Tirolon, Karintián keresztül Steiermarktba vonul. 1797 ápr. 10-én Grazba ér. Nagy félelem uralkodott ekkor Bécsben. Nem véletlenül lett a Haydn-mű alcíme: dona nobis pacem, azaz adj békét nekünk. A Paukenmesse egy bizonyos pontján egy, a templomban szokatlan hangszer, a dob kapott főszerepet, mely „francia” ritmusban érzékelteti a közeledő félelmet. A tiszta egyházi zenébe beszűrődik a külvilág csatazaja. A harci zaj megjelenik az irodalomban is, pl. Berzsenyi ódáiban is kifejezést nyer a világ addigi rendjét ért fenyegetés és az erre adott válasz. Jól érezte költőnk (és ki tudta fejezni) a történelmi fordulatot. A magyarokhoz I. c. ódában - Széchenyi legkedvesebb verse – nyomon követhetjük, hogyan válik egyre lényegre törőbbé, általános érvényűvé a vers. A magyarokhoz II. látszólag közvetlenebbül kapcsolódik I. Ferenchez (Titus), de sokkal fontosabb, mutat rá Berzsenyi, hogy „Nem sokaság, hanem/ Lélek és szabad nép tesz csuda dolgokat.” Sok ismert és kevésbé ismert részletet lehetne idézni Berzsenyitől, amikor a vers zenéje idézi fel a háború riasztó közeledését.

     A válságos helyzet kényszerítette Haydnt arra, hogy megírja császárhimnuszát Leopold Haschka szövegére . Nem annak az uralkodónak, aki betegesen gyanakodó aktakukac volt, és besúgóhálózatot épített ki. Ferenc itt tulajdonképpen, mint Berzsenyinél a nemzeti egységet fejezi ki. Az egészért érzett aggodalom és reménykedés szólal meg a műben. Haydn Londonban figyelte meg, milyen nagy hatása van az angol himnusznak. Olyan ereje van, mint egy vallásos éneknek. A nehéz időben vigasztaló, biztonságot sugárzó himnuszt akart írni Haydn Haschka verssoraira.

     A császárhimnusz először a Hoftheaterben hangzott fel 1797 febr. 17-én a Ferenc császárnak szóló születésnapi ajándékként. A színházban Dittersdorf vígoperája ment, (a nézők előzetesen megkapták a szöveget), s közben megjelent a császár. Érdekes, hogy Ferenc nem szerette ünnepeltetni magát. A meglepetés tökéletes volt. A zene egyszerűsége, csodálatos, magával ragadó. Haydn nem tehet róla, hogy akinek a neve már a mű első sorában felhangzik, nem érdemli meg ezt a zenét. Egyébként – mint később lesz róla szó - a szöveg állandóan változik, a zene azonban maradandó, örök érvényű, túlmutat a történelmi szituáción. Magyar példához fordulva: Kodály zenéje méltó Berzsenyi szövegéhez, s a kettő együtt ível át a különböző korokon.

     Haydn dallamának sok előzménye volt. Wilhelm Tappert 11 dallamvariációt számolt össze. Ezek közül a legfontosabb egy horvát népdal. A dallam egy részét Haydn beépítette a Krisztus utolsó hét szavába is, melyben „párját ritkítja a kifejezés sűrítettsége, drámai súlya.” Felbukkan a dallam Haydn ún. császár-vonósnégyesében is. Ez esetben Haydn önmagától csent – zseniálisan. Molnár Antal így írt az átvételekről: „Ha csak a szűzi gondolat kapna útlevelet, itt nagyon szórványos volna a forgalom.” Ugyanő még a következőket is írja: „ A művészetben (...) nem a mi-n, hanem a hogyan-on fordul meg minden. Azon, hogy mennyi egyéni erőt, mekkora alakító képességet mutat a szerkezet, a forma.”

     Haschka szövegében az első és legfontosabb a monarchikus elv, az osztrák uralkodóház, azaz maga Ferenc császár, akinek az akarata törvény. A francia forradalom épp ezt a monarchikus elvet támadta. Ez a lényege a Marseillaise-nek, tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Gotterhalte a Marseillaise ellen készült. Ekképpen a himnuszok is csatáznak. A császárhimnusznak az volt a célja, hogy az uralkodó és az alattvalók közötti viszony, szoros kapcsolat megszilárduljon. Isten után közvetlenül a császár a legfontosabb: „Gott erhalte Franz, den Kaiser.” Majd a 2. versszakban hadi dicsőséget kér Istentől, továbbá csupa jó tulajdonságot. (Csak nem hiányzik a bölcsesség, okosság, őszinteség?) Ezután a gonoszság (Napóleon) letörésére hív fel. Az uralkodó mégsem ezt a szöveget látta el kézjegyével 1826-ban. A következő változat – egy ismeretlen „költő” műve – már a császár mindenek felett való tökéletességét hirdeti. A 4. vsz. szerint ő Napóleon legyőzője: „a rabság kötelét széttépte.”

     1835. Új császár, új szöveg: „Gott erhalte unsern Kaiser/unsern Kaiser Ferdinand.Karl von Holtei szövege állítólag nem tetszett a bécsieknek. Von Zedlitz báró új verse Ausztria nagy fiának dicsőségével kezdődik, aki csupán egy csillagképhez hasonlítható, ugyanakkor a bájos nyugalom, a gyengédség és a jóság jellemzi (holde Ruh, sanft, mild… ) Így szépítette meg a költemény Ferdinánd együgyűségét.

     Ferenc Józsefnek akkor volt égetően szüksége egy új himnuszra, amikor méltóképpen meg akarta ünnepelni azt az eseményt, hogy elvette Erzsébetet. Végigolvasva a szöveget, nem tűnik véletlennek, hogy ezt választották Grillparzer költeménye helyett. (Ő is pályázott.) A nagy drámaíró szövege túl misztikus volt. Seidlé viszont pontosan megfelelt a kívánalmaknak: Ferenc József a hitre támaszkodva vezeti a népét, s a trón sorsa össze van kötve Ausztria sorsával. Az 5. vsz. Erzsébet királynőről szól: „Heil Franz Josef, Heil Elisen.” A befejező szakasz későbbi betoldás, Rudolfra kér áldást és boldogságot a szerző. Mindkét strófát később – érthető okokból törölték. A himnuszt utoljára 1989-ben énekelték a bécsi Stephansdomban, amikor Zita királynét temették. Ám elhangzik minden év augusztus 18-án, Ferenc József születésnapján Bad Ischlben, a plébániatemplomban.

     A halálos döfést Karl Kraus adta meg a himnusznak kegyetlen paródiájával. Egyszemélyes folyóiratában így ír: „Haydn melódiájával a jó Ferenc császár óta rosszul sáfárkodtak. Nyomasztó az a tudat, hogy Haydn isteni zenéje egy olyan szörnyeteg tiszteletéhez kapcsolódik, aki spielbergi ’kezeltjeinek’’ kínzásairól óránként jelentést tétetett.” Kraus szellemesen a császár ellen fordítja a szöveget: „Gott erhalte, Gott beschütze/vor dem Kaiser unser Land.”

     A monarchiával eltűnt a császárhimnusz, a dallam azonban él. Hoffmann von Fallersleben 1841-ben helgolandi száműzetésében fogalmazta meg azt a szöveget, mely így kezdődik: „Deutschland, Deutschland über alles.” Ez a vers eredetileg Németország nagyságát és egységét volt hivatva kifejezni: a nemzeti elvet a monarchikus elv helyett. Ám a költők olykor megelőzik korukat. Megjósolják a jövőt, olyan vágyakat fejeznek ki, melyeket a nemzetek szeretnének beteljesíteni.

II.

     „Haydn Londonból való hazatérte után ünnepelt nemzeti hős. Azzá tette a Gotterhalte, de méginkább két oratóriuma a Teremtés, ill. az Évszakok.” Szabolcsi kiemeli, hányféle hatást olvaszt egybe Haydn: a népdalt, a falusi táncot, az általa is megújított szimfóniát, a 18. századi német Singspiel világát, Hiller idillikus parasztfiguráit stb”. Dilthey még messzebbről tekint Haydnra, aki „Bécsből Weimárt csinált. Összefoglalva mindent, ami Bach óta történt, a Fúga művészetét, Händel kórusainak hatalmát, Mozart (…) drámai dallamai minden édességét, olyan oratóriumot alkotott, mely először fejezi ki alkotó módon az új, világnak örvendő vallásosságot…”

     Haydn Teremtés c. oratóriumában a „természeti világ boldogan vonul be a félig vallásos keretbe. S a természet itt (…) kibővül egy tágabb örökkévaló otthonává. Amint a Teremtés leghíresebb jelenetében a fény dúr-hangzata betör a homály moll zenéjébe: ’és lőn világosság…’, amint az első ember egy derűs méltóságú dallammal, bizakodva ég felé emeli homlokát (…), egyszerre feltárulnak az örök világosság kapui: Haydn maga is ott áll ebben a mennyei világosságban emelt fővel, hazatalálva, megdicsőülten.”

     Ez a „világnak örvendő vallásosság” persze már a reneszánsz korban felbukkan, pl. Morus Utópiájában: „ Szerintük az Alkotó, akárcsak a földi alkotómesterek az ember szeme elé helyezte hatalmas művét, mint akit egyedül tett képessé megértésére. Sokkal jobban hát azoknak az embereknek, akik művét kíváncsian és izgatottan szemlélik és csodálják, mint akik öntudatlan állat módjára, tompa elmével részvétlenül állnak a hatalmas és csodálatos látvány előtt.”

     Amint a 17. és a 18. század művészete (festészet, zene, irodalom) a végtelenre nyit kaput, a természettudósok is kilépnek a világegyetembe, azt fürkészik távcsöveikkel. Milton Elveszett paradicsomában kétszer is felidézi a beteg és vak, az inkvizíció felügyelete alatt álló Galilei alakját, akit 1638-ben meglátogatott Itáliában:

(a Holdnak) „körét a távcsőben
szemlélte este a toszkán tudós
Val d’ Arnoban, Fiesole csucsán,
Foltos új földeket, folyót,
Hegységet hátha fölfedezne…”

     Maga Galilei nem kis öntudattal így ír: „…bízom az áldott Istenben, aki kegyeskedett az ő keze annyi sok csodájának egyedüli felfedezőjének kiválasztani engem, s aki meg fogja engedni azt is, hogy én találtam légyen meg keringésüknek abszolút rendjét: és talán átalakíthatom ezeket az én valóban atlaszi fáradozásaimat jelekké, amelyek segítségével meg lehet mondani, hogy milyen helyet és helyzetet fognak ezek az új bolygók elfoglalni minden eljövendő időben; csak engedjék erőim az éjszaka hosszú óráin át folytatni megfigyeléseimet, amint eddig tettem.” Hozzá kell tenni, hogy Galileit kizárólag a hogyan érdekelte, a miérttel nem foglalkozott. Ez az a század, amikor Pázmány is így írt az addig középpontnak hitt Földről: „ Egy szikrázó vagy ragyogó csillaghoz képest olyan az egész föld, mint egy kis punktocska.”

     Milton az Elveszett paradicsomban, melynek kulcsszerepe van a Teremtés c. oratórium megszületésében, éppen azt a pillanatot ragadja meg, amikor a régi világkép megrendül és felsejlik az új. A VIII. könyv elején a ptolemaioszi világképben való kételkedés jelenik meg: a „nyugvó föld” aránytévesztés. Minek a sok távoli csillag? Hasonlóképpen:

„… porszem magocska csak,
atom a Föld az Égbolt s temérdek
csillagához képest, …

Rafael kérdő állítása már egyértelműen a kopernikuszi világkép mellett foglal állást:

„És
ha a világ központja a Nap, s a Nap
valamint egymás vonzása-hajtva a bolygók
körötte táncolnak más-más körökben?

III.

     Miként Milton Galileit, úgy Haydn William Herschelt, a csillagászt látogatta meg, aki 18 évesen került Angliába. A zenéhez értett (műveit néha ma is játsszák) és a matematikához. A kettő közötti kapcsolat nem véletlen: a csillagok is olyan kiszámíthatóan mozognak, mint a hangok. (A zsenialitáshoz több kell: a kiszámíthatatlanság.) Maga is épített egy óriási távcsövet, mellyel sok érdekes felfedezést tett. Kiszámította pl. a Hold hegységeinek magasságát. Elsőnek fedezte fel, hogy az állócsillagok valójában nem mozdulatlanok. Fürkészte a Tejutat, a csillagok sűrű tömegét. Haydn itt érzékelte először az univerzum nagyságát, végtelenségét, az „átkelhetetlen űrt.

    Haydn megrémült. Először nem is akart belenézni a távcsőbe, később belenézve rosszul lett, remegett a júniusi éjszakában. Húsz perc telt el, míg meg tudott szólalni.: "ilyen magas, …. ilyen óriási …” Elképzelhető, hogy ez az élmény tükröződik a Teremtés káoszában. S zenével lesz úrrá rémületén, a káosztól eljut a teremtett világ, a természet rendjéig...

John Hoppner: Haydn 1791    hu.wikipedia.org

John Hoppner: Haydn 1791 hu.wikipedia.org

Irod:  Heinrich Eduard Jakob: Haydn, Hamburg, 1969
          Molnár Antal: A zeneszerző világa, 1969
          Szabolcsi Bence: A zene története, 1940

 

                                                                    2008

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.