Brahms: Klarinétötös (op. 115)

     Van a bajor Klassik rádiónak egy sorozata: Das starke Stück (A remekmű), melyben muzsikusok beszélnek a kiválasztott zeneműről. Nemrég Brahms Klarinétötöse (op. 115) került sorra, s Jörg Widmann klarinétművész és zeneszerző kommentálta az elhangzott részleteket.

     A mű keletkezéséről megtudtuk, hogy Brahms már befejezettnek tekintette a komponálást, amikor     Meiningenben Richard Mühlfeld játékát hallva, újra kedvet kapott a zeneszerzéshez. Clara Schumannhoz intézett levelében így írt: „A klarinétot senki nem fújja szebben Mühlfeldnél..." (Meiningen, 1891)

     A kései művet, mondja Jörg Widmann, áthatja a halál-motívum, ugyanakkor a szerelem érzése is kifejezésre jut. Tudnivaló, hogy Brahms még mindig – reménytelenül – imádta Clara Schumannt, akinek a nevét kihallja a 2. és a 3. tételből.

     A szenvedélyes első tételt (Allegro) egy napsugarasabb második (Adagio) követi. A klarinét a középső részben megidézi a cimbalmot, ezt a csodálatos magyar hangszert. Brahms sok művében felfedezhetőek a magyaros motívumok, de sehol nem szólnak ilyen bensőségesen, az egzisztenciát felmutatva. Ennek a résznek a befejezése kihívás az előadó számára, hisz az utolsó hangot szinte csak sejteni lehet. Widmann itt is Cla-ra nevét hallja! A 3. részben szintén magyar zenére ismerünk. Az igazi csoda azonban az utolsó tétel. A cselló-variáció Bachra utal, majd újra a magyaros motívum következik, melynek ritmusa ott volt már a 2. tételben is. A memento mori-val zárul a mű.

     Első előadása 1891-ben  Meinningenben volt a Joachim-kvartett és természetesen Richard Mühlfeld közreműködésével.

00:00 - I. Allegro
12:21 - II. Adagio
23:26 - III. Andantino - Presto non assai, ma con sentimento
28:03 - IV. Con moto

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.