Bartók: A kékszakállú herceg vára

     Az emberiség nagy alkotásaiban mindig főszerepet játszott a titok. Mérhetetlen szenvedély űzi Oidipuszt, aki tudni akarja, mi hozta a bajt a városra. Vagy Ádám az egész történelmet akarja látni, s tragédiája egyben kijózanodása is. Lehetséges, hogy világunk azért reménytelen, mert egyre kevesebb benne a titok. (Illetve Freud óta a titok a lélek birodalmába tevődött át.)
     Bartók operájában a titkok feltörése után sem következik be a megváltás: átléptük a XX. század küszöbét, melynek vége felé Weöres így ír:

                A világ milyen kicsi és üres lett,
                vagy én vénültem s zsugorodtam össze.
                Tán óvja titkát, vagy a kérdezésem
                abbamaradt, nincs.
                                 (Hatvanötödik év)

      Bonyolult lenne részletezni A kékszakállú herceg vára keletkezésének történetét. A legfontosabb, hogy Balázs Béla misztériumjátékát Bartók még 1910-ben, megírásának évében megismerte, s kapva kapott a lehetőségen, hogy összehasonlíthatatlan műalkotást hozzon létre, mely mégis beleillik a korszak törekvéseibe(Debussy, Dukas).
      A mű 1911 februárja és szeptembere között készült el Rákoskeresztúron, s Bartók benyújtotta a Lipótvárosi Kaszinó pályázatára. A bíráló bizottság azonban játszhatatlannak ítélte és visszautasította. Ne csodálkozzunk ezen: a Bánk bánt is visszautasították, Az ember tragédiáját is kétkedve kezdte el olvasni Arany. A megértés és az elfogadás hosszú folyamat. Ma már természetesnek tűnik, hogy azt olvassuk, hogy„ A kékszakállú herceg vára nem más, mint a zárt, feltörhetetlen emberi lélek.” (Ujfalussy, 137) Ady is „ódon babonás várnak” nevezte lelkét az Új versekben. S ha a Nyugat 1910-es számait végiglapozzuk, majd mindegyikben ott vannak a „Minden-Titkok versei”. (A kötet is 1910-ben jelent meg.) Egy másik, bár más dimenziójú, de mégis titkokkal terhes életmű is eszembe jut: Kafkáé!
      A „vár” kezdetben megvilágosodik, majd lassan újra elsötétül és bezárul. A mű szerkezetének középpontjában az 5. ajtó áll. Az idáig vezető nagyobb részben a két-két ajtó egy egység. Bár a befejező, drámaibb részben is felnyílik a 6. és a 7. ajtó, mégis egyre sötétebb lesz.
      A bemutatóra végül is 1918 májusában került sor. Kodály a Nyugatban megjelent írásában (1918. jún. 1.) összeveti A fából faragott királyfival: „A zene konstruktív ereje még jobban érvényesül, ha utána a ’Fából faragott királyfi’-t halljuk. A táncjáték az opera vigasztalan adagió-ját egy játékos, mozgalmas allegro ellentétével egyensúlyozza. A kettő együtt mint egy óriás szimfónia két tétele simul egybe.”

Felhasznált irodalom:
1. Ujfalussy József: Bartók Béla, Budapest, Gondolat, 1976³
2. Bartók breviárium  (Levelek – írások – dokumentumok) Budapest, Zeneműkiadó, 1974² (Összeáll., előszó: Ujfalussy József) II. javított és bővített kiadás
3. Kroó György: Bartók-kalauz, Budapest, Zeneműkiadó, 1980³
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.