Lausanne

     A Genfi-tó partján fekszik a Vaud kanton fővárosa, Lausanne. Már az i. e. 6-7 században lakott hely volt, majd a római uralom alá került (1-4. század). A korai középkortól (6-7. sz.) püspöki székhely. Katedrálisa nevét már 814-ben feljegyezték. Mai formájában 1275-ben szentelte fel X. Gergely pápa Habsburg Rudolf császár jelenlétében.

A Katedrális     lausanne-tourisme.ch

A Katedrális                                     lausanne-tourisme.ch

     A Városháza (Hotel de Ville) a 15. század közepéből származik. A mai meglevő épület (vásárcsarnokkal és harangtoronnyal) 1672-75 között keletkezett. A püspöki uralom alól szabadulni akaró város Genffel szövetkezett. Bern „segítette” őket a püspök és a Savoya-ház ellen. Ezért ők léptek az egyházi uralom helyébe.
     1803-ban a napóleoni közvetítés során vált Vaud kanton Lausanne-nal együtt önállóvá. A feudális jogokat 1802. szept. 29-én törölték el. Erről a korról szól Ramuz regénye: „La guerre aux papiers” (1942). Burlay-papey-nek (nyelvjárási forma), azaz ’brûle papiers’-nek nevezték a vaud-i parasztok „papírégető” lázadását.
     Ramuzről szóló tanulmányában Gyergyai Albert így jellemzi Lausanne-t: „Aki járt Svájcban, jól tudja, hogy a svájci városok közül Genf pompázóbb, Zürich gazdagabb, Bern stílusosabb Lausanne-nál, viszont egyik sem oly barátságos, mint ez a három dombon épült girbegurba kis metropolis, ahol minden út a Genfi-tóra s minden ablak az Alpokra nyílik…” (Kortársak, 151. old. Az íróról lásd még Krammer Jenő tanulmányát: Korunk, 1930, február.)
     Az óváros (Cité) legnevezetesebb látnivalója a Bourg-dombon levő Cathedrale Notre-Dame, melyet a gótika kiemelkedő alkotásaként tartanak számon. Különösen jelentős a 13. századi rózsaablak, melynek festett üveglapjai magukba foglalják a korabeli világképet.

A rózsaablak     commons.wikimedia.orgA rózsaablak     commons.wikimedia.org

A rózsaablak    commons.wikimedia.org

     A déli Apostolkapu is a 13. századból való. Vajon mit mondott ez a bejárat a középkor emberének? Sok mondanivalója volt, de most csak Krisztus szavait idézzük: „Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, az biztonságban lesz…” (János, 10, 9) Aki itt belép, elnyeri üdvösségét.

A déli Apostolkapu

A déli Apostolkapu

     A vízparti villanegyed neve: Ouchy. Gyönyörű itt az Olimpiai Múzeum, jó volt sétálni a harmóniát sugárzó promenádon.

Irányok

Irányok

     Az utolsó két kép saját felvétel.
                                                 (2011)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.