Bern

     A mai napra (2011. aug. 16.) sok látnivalót hozott össze az utazási iroda. Nyolc óra előtt Chillon váránál kellett lennünk, nehogy megelőzzenek bennünket a japánok. Utána Bern és Liechtenstein következett. Este Feldkirchenen keresztül Tirolba vitt a buszunk.

Bern a magasból     de.wikipedia.org

Bern a magasból de.wikipedia.org

     Bern óvárosa körül az Aare folyó vet hurkot, s ez teszi olyan egyedülállóvá fekvését. Nevének eredetére két magyarázat is van. A legenda szerint V. (Zähringen) Berchtold, a városalapító elhatározta, hogy arról az állatról fogja elnevezni a várost, melyet vadászata során először ejt el. S ez nem volt más, mint egy medve. Bär! A nyelvészek azon a véleményen vannak, hogy a város neve a kelta bernából származik. Mindenesetre a terület már Kr. előtt lakott volt, majd jöttek a kelták s a rómaiak. Később a Burgundi Királyság, ill. a Német-római Birodalom része lett. A kantonok szövetségéhez 1353-ban csatlakozott.
     A folyóparton, a Nydegg-híd lábánál (1480 óta) van az ún. Medveverem, emlékeztetve a régi időkre.

Néhány maci

Néhány maci

     Át a hídon, a Kramgassén sétáltunk végig a Zytglogge tornyáig, ahol a város nyugati kapuja volt. Ma Bern legfőbb nevezetessége az asztronómiai óra és a harangjáték (1530).

Az óratorony

Az óratorony

     A Kramgasse 49 számú ház előtt belebotlunk Einstein nevébe! A második emeleten lakott feleségével, Milevával és fiával, Hans Alberttel együtt. Itt szerzett doktori címet, itt dolgozta ki a „speciális relativitáselméletet”, s négy olyan tanulmányt publikált, melyek közül háromért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat.

Az Einstein-ház

Az Einstein-ház

     A Münster, a Székesegyház, Svájc legnagyobb egyházi épülete felé kanyarodunk. 1421-ben kezdték építeni a késő gótika remekművét. Generációk dolgoztak rajta. Legfőbb kincse a főkapu kőszobrai és az utolsó ítélet ábrázolása, mely Erhard Küng nevéhez fűződik. A felső íven Krisztus, Mária, Keresztelő Szent János és a 12 apostol szobra, lejjebb a próféták. Balra fehér ruhában az üdvözültek, jobbra meztelenül a bűnösök. Az ördög veszi őket kezelésbe. Jaj, a bűnös testrészt lecsippentik!

Az utolsó ítélet!!!

Az utolsó ítélet!!!

     Itt bent már nyugalmasabb. Járuljatok az Úr asztalához!

Abszolút gótika

Abszolút gótika

     Maga a város is műalkotás. Hat kilométernyi árkádsorával, reneszánsz kútjaival, homlokzataival, tetőivel a középkori városépítészet csodája. Ugyanakkor a modern művészet otthona is. A Hodlerről elnevezett utcában van az 1879-ben megnyílt Kunstmuseum, Svájc legrégibb múzeuma. Többek között Delacroix, Cézanne, Matisse, Picasso képeit is tanulmányozhatjuk itt. A Klee-műveket innen költöztették a 2005-ben átadott Paul Klee Centrumba (Renzo Piano tervezte). A művész mintegy 4000 alkotását őrzik itt.
     Fájdalmas dolog volt a búcsú, hisz egyik múzeumra sem volt időnk. Legközelebb, ha lesz legközelebb, csak a Kustmuseum és Klee fog szemem előtt lebegni.

Hodler:  Önarckép,  1912

Hodler: Önarckép, 1912

     Ferdinand Hodler (1853-1918) Bernben született.

Klee: Sziklás táj pálmával és fenyővel, 1919    emuseum.zkp.org

Klee: Sziklás táj pálmával és fenyővel, 1919 emuseum.zkp.org

     Paul Klee (1879-1940) a Bern melletti Münchenbuchseeben született.

                                                       (2011)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.