Speyer

      Sose gondoltam volna, hogy egyszer eljutok Speyerbe, a császárdómok egyikének színhelyére. (Sőt Wormsba és Mainzba is!)

     Világos, hogy minden korban másként ölt formát az ember alkotta monumentalitás. A román stílus puritánsága hozzám egy picit közelebb áll, mint más korok művészete. S hiába, ott kell lenni. Csak akkor tudod átélni a nagy tömeg, a nagy felület ünnepélyességét.

     Speyert (középkori neve Spira) még a rómaiak alapították. Rajta van Ptolemaios világtérképén. Majd püspökséget alapítottak ezen a helyen, s Ottó császár a püspöki templomnak védelmet biztosított. A dóm építése II. Konrád uralkodása idején (1027) kezdődött el. Azzal a céllal, hogy a Nyugat legnagyobb temploma legyen. De a nagy mű csupán 1061-ben készült el. Az unoka, IV. Henrik, azonban félig lebontatta, hogy még hatalmasabbat építhessen, s éppen halála évében 1106-ban lett kész. Holttestét 1111-ben helyezték a kriptába. Itt nyugszik még II. Konrád, III. Henrik, V. Henrik és Habsburg Rudolf. IV. Henrik idején Speyernek csupán 500 lakosa volt (ma 50000). Az invesztitúraharcba bonyolódott császár a dómmal önnön hatalmát és erejét igyekezett bizonyítani. Henrik nem ismerte el a pápa főhatalmát, aki viszont kiközösítette őt. Henriknek a téli hidegben, hóban, vezeklőcsuhában, mezítláb kellett Canossa várának falainál bűnbocsánatért esedeznie: „Hallgass meg, szent Atyám!” – kiáltotta kitartóan, ahogy Füst Milán írja drámájában. Henrik zaklatott életéről egy több kötetes regényt lehetne írni. Ráadásul magyar vonatkozásai is vannak!

     Szentkirályi Zoltán szemléltető összehasonlítással mutatja be az északi román stílus jellemzőit: „Az északi templom (Hildesheim) tisztán kimetszett, kubikus formáit a mérlegelő értelem fegyelmezi, logikus rendjében elvont szabályok fogalmazódnak meg; déli kortársát viszont (Canigou), mintha a tudat korlátjától megszabadult, az ösztönélet mélyéről feltörő szenvedély szülte volna, falainak súlyos tömegében az alkotás spontán ’mozdulatát’ őrzi.”  A speyeri dóm az első típusba tartozik.

      A következőkben Szentkirályi Zoltán így ír: „(a román stílus) … az értelemre apelláló hit gondolati erejével hat. Nem megjeleníti, hanem kinyilvánítja a világban felismert rendet, s ehhez közvetítő eszközül a plasztikus ’tömeg’-elemeket használ. (…) A bennük megfogalmazódó alapelv: hogy a transzcendens eszmét a jelként értelmezett, plasztikusan formált tömeggel szolgálja.” (Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete, 1980, 2. kötet, 106, 109-10)

 Utóirat

     Miközben IV. Henriken gondolkoztam, eszembe jutott, hogy láttam én őt is, a maszkjait váltogató királyt, a Madách Színház színpadán (1964). Gábor Miklós Canossa-járása (mezítláb!) s minden jelenete élénken él emlékezetemben. A szerző természetesen Füst Milán volt. A drámai önarckép csupa költészet: verssorok szövik át. Ezt bizonyítandó, idézek pár sort a záróakkordból: „Egy erdőségre gondolj, Isten tudja hol, s hogy abban most egy korhadó, vén törzs kidőlt. Tudsz róla? Nem. És én se, lásd. Hogy volt s kidőlt, én nem tudom – s magamnak nem sokára ez leszek…”

Henrik?

Henrik?

Egy kis séta Speyerben:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.