Őszi Dalmácia

1. nap

Érkezés Brelába
      Az első nap nem sok minden történt. Kis izgalommal vártuk a határt, de Letenyénél az égvilágon semmi különlegeset nem tapasztaltunk. A határon túl is csak annyi történt, hogy az egyik Marchéban ittam egy borzasztó drága kávét (20 Kn), mellyel leforráztam a nyelvemet.
      Eleinte a táj sem változott, majd szinte észrevétlen emelkedővel megérkeztünk a Dinári-hegység sziklás vidékére, mely elvezetett Dalmácia középső részébe, Brelába. Este volt már, a felhős, párás horizonton a szobánk ablakából megláttuk a várva-várt tengert!

2. nap

Makarska, Split
      Az eső kezdetben enyhén esett. A makarszkai séta csodálatos volt. Splitben, egy kis vásárlás után (Domaĉica, azaz Házicica keksz) a kikötőt jártuk be. Az igazi városnézésre óriási eső zúdult le Splitre, mégis bejártuk Diocletianus palotáját. Ez a kőlabirintus volt tulajdonképpen a város történetének kezdete, ide vonult vissza a császár, miután lemondott az uralkodásról. Abszolút római és középkori hangulat, melybe beleillettek Ivan Meštrović monumentális szobrai. Csoportunk nem tiltakozott, amikor a Becséről származó idegenvezetőnk, Ági a világ legszebb városának nevezte Splitet.

3. nap

Dubrovnik (régi neve Raguza)
      Egész éjszaka nagyon esett. Rossz előjelekkel indultunk újra dél felé. Dubrovnik az olasz csizma sarkával szemben fekszik. Sose jártam Horvátországban. Az eddigiek csodaszámban mentek, de Dubrovniknak mindent überelnie kellett. S valóban így történt. A város elhelyezkedése, történelme, építészete egyedülálló, mely legjobban Jókai szavaival írható le:

     „Az, amit a mai Raguza képe mutat, csak egy összedűlt óriás töredékeinek maradványa. Három eltemetett város fekszik a mai épületek alatt. A görög Epidaurus fölött épült az Ó-Raguza; azt eltakarta a dicsőséges, hatalmas raguzai köztársaság, ennek a romjain áll a mai kikötőváros. Még maradványaiban is fölséges.”

     Itt mindenütt Szent Balázs-szobrokkal találkoztunk. Balázsolás címmel Babitsnak van csodálatos verse, mely bemutatja, mire tanította a szenvedés: „talán … nem is olyan nagy dolog a halál.”
      Itt készült Déry Szemtől szembe c. regénye (1933). Itt látogatta meg Füst Milán „Tibuskát”. Innen kirándultak Kotorba (ma Montenegróban), később Athénba. Déry felejthetetlen portrét rajzolt az első Nyugat-nemzedék nagy költőjéről (Ítélet nincs).
      Az időjárás-felelős kegyes volt hozzánk: nem esett az eső!!!

4. nap

Mandarinszüret a Neretva völgyében
      Láss csodát! Kisütött a nap. Csillogott végig a tengerpart, míg elértük a Neretva-völgyi mandarinültetvényeket. Árkok, csatornák szabdalták a földet, s milliónyi mandarinfa várt szüretelőjére. Vendéglátóink úgy látták jónak, hogy nem engednek ki minket a sáros földre, s ki-ki a kezébe kapta mandarincsomagját.

5. nap

Mosztár
    
Hazafelé Bosznia-Hercegovinán jöttünk. A mosztári hidat szerettük volna látni, melynek első változata 1564-ben készült el. Akkor az volt a legnagyobb, 30 métert átívelő, egynyílású kőhíd. Építője Minar Hajrudin volt, a nagy hírű Szinán tanítványa. (Szinánnak tulajdonítják a višegrádi Szokoli Mehmed pasa hídjának tervét, 1577, lásd még Ivo Andrić: Híd a Drinán!)
     430 év múlva, 1933-ban a délszláv háborúban horvát katonák szétlőtték a hidat. Nemzetközi összefogással (magyar segítséggel is) 2004-re építették újjá.
     Egy dalmáciai utazás (1932) ihlette Szabó Lőrinc Mosztári tücsök c. versét:
              ...........
              A kanyargó, zord, hegyi vasúton
             most is itt vagy, holdfényben, Ragúza
             és Mosztár közt, milliószor egy-egy
             kis barátom, milliónyi testvér.
             Beszólsz hozzám a zúgó vonatba:
             itt hazámat juttatod eszembe,
             otthon meg, a budai hegyek közt,
             ezt a földet fogod énekelni.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.