Szekszárd

     Mikor válik a jelen történelemmé? Mészöly Miklós, a város szülötte, egyik jegyzetében így ír: „A gyermekkor, a kamaszkor helye, azt hiszem, egy kicsit mindig kétértelmű hely marad. Még ha olyannak tudna is megmaradni, amilyen volt, akkor is megszűnik. A mi távozásunkkal szűnik meg. Szóval, ahogy minden történelem is kezdődik – azzal csináljuk, hogy kilépünk valamiből.” (Érintések)

     A tolnai táj a honfoglalás után a fejedelmi törzs szálláshelyéhez tartozott. I. Béla alapította a települést az egykori római katonai tábor, Alisca, közelében. Babits az Aliscum éjhajú lánya c. versében idézi fel ezt az elsüllyedt kort.

     Az I. Béla királyról elnevezett téren áll a copf (klasszicizáló késő barokk) stílusú belvárosi templom, s a régi vármegyeháza, melyet Pollack Mihály tervezett. Ennek udvari részén láthatóak az I. Béla király által alapított apátsági templom alapfalainak részei. A kutatók szerint talán éppen e falmaradványok alatt nyugszik maga a király.

     Az itt kialakított „erősség” volt a fészke a Vitéz János által vezetett összeesküvésnek, ezért Mátyás leromboltatta. A török hódoltság alatt elnéptelenedett a város. Az élet a 18. sz. elején indult meg, majd a 19. sz. elején kezdődött el igazán a városiasodás. A vasúthálózatba 1883-ban kapcsolódott be.

     A Városháza megnyitó ünnepsége alkalmából (1846) Liszt Ferenc adott koncertet a Régi megyeházán.

        Bécsbe – kezdé – Bécsbe, hát no hébe-hóba,
        Kedvem szottyan menni kis látogatóba.

        Sok barátom él ott, s nem egy generális,
        Sőt valót beszélve, maga a király is…”
                                                   (Az obsitos)

     Vajon kinek a tollából valók a fenti sorok? Nem, nem én írtam!! A látszat csal. Garay János a szerencsés költő. Szobra mögött a Szegszárd Szálló látható. Eredetileg klasszicista épület volt (Nagyvendéglő), de 1889-93 között Lechner Ödön tervei szerint szecessziós stílusban átalakították. Kivitelezője Pártos Gyula volt.

     Garay (1812-1853) is Szekszárdon született. Szerkesztő, újságíró, majd könyvtáros lett. 1848-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Az obsitos (1843) c. művével a nagyot mondó Háry halhatatlan alakját teremtette meg.

     Babits életművét átszövi a szülővárosához való kötődés. A Halálfiai c. regénye is a szekszárdi szőlőheggyel kezdődik. Érettségi után a vaskos kötetet még a sorozásra is magammal vittem, hogy ne teljen üresen az idő. Lehet, hogy ezért találtak alkalmatlannak.
     Most versei közt lapozgatva, egy olyan részletet választottam, melyben benne van egy jellegzetes szekszárdi motívum és a feleségébe kapaszkodás is, akárcsak az Ősz és tavasz között c. nagy versben:

        „Beteg voltam soká, s ha láttam (üvegen át) a napot,
         fagyos szememben drága méze megikrásodott.
         Testem csupa fájdalom még, lelkem csupa félelem:
         Mi lennék, édes, hogyha te nem lettél volna velem?”
                                                        (Télutó a Sédpataknál)

     Dienes Valéria (Geiger Valéria, 1879-1978) Babits szomszédja volt. Először tanítónői, majd filozófiai doktori oklevelet szerzett. Igazi polihisztor volt, az első magyar professzornő. Lefordította Bergson fontosabb munkáit magyarra. Férje Dienes Pál matematikus volt. Babits róla mintázta a Halálfiai Hintáss Gittáját.

     Mészöly Miklós (1921-2001) egy, gondolom sokak számára még fölfedezetlen univerzumot hagyott hátra. Eszmélésétől kezdve gondolkodva nézett a világra: „Emlékszem, tizenhárom éves lehettem; apámtól elég korán kaptam fegyvert, persze, akkor még csak flóbertot, s egy tikkadt nyáron a keselyűsi erdőben cserkésztem egyedül. Az ember a saját verejtékét nyalja ilyenkor hűsítőnek, s valahogy ilyenkor hasad meg a világ. Ott állsz vagy egy fának támaszkodsz, és mintha te volnál a fa, fönt a lombokkal, lent a gyökerekkel. Valami virágon akadt meg a szemem, az avar félig eltakarta; s ez, azt hiszem, döntő élmény volt. Erről a virágról senki nem tudott, csak én, ott volt, és pár nap múlva nem lesz. Az egyetemes létezés és enyészet in flagrantija egy ilyen pillanat.” (Érintések)

     Özvegye, Polcz Alaine 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak és könyvtárának nagy részét.

     Végül Baka Istvánról (1948-1995) kell megemlékezni. Emlékszobáját a Babits-házban rendezték be. Olyan ismerősök a tárgyak. Így éltünk annak idején. Ami viszont csak Baka sajátja, költői életműve, melybe fordításai is beletartoznak. Szekszárdi ő is. A következő versrészlet is erre vall:

        Ki császárokkal paroláztam és
        A világ végén lógattam le lábom
        Most engem lóbál fejjel lefelé
        A Nixtől prüsszentésnyire halálom

        A Hajnalcsillag csákómon a gomb
        Ragyog fölöttem kőporral sikálva
        Hej bolhaként elugráló napok
        Viszket az egész Mindenség-kaszárnya
                                       (Háry János búcsúpohara)

                                                          2012. július

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.