Mit sírnak a habok Szegeden?

I. Történelem
      Szeged története hasonló a többi magyar városéhoz. A római korban (II. sz.) Partikosznak hívták azt az erődítményt, amely az erre haladó utat védelmezte. Attila és hunjai is bizonyára jártak erre, miként Juhász Gyula írta:

           „A Tisza-parton halkan ballagok,
            És hallgatom, mit sírnak a habok?

            E partok méla fordulóinál
            Állt egyszer gőgös Attila király.”
                                  
(Szeged)

     A magyar történelem írott forrásai először 1183-ban említik a város nevét, amikor III. Béla engedélyezi, hogy három sószállító hajó itt kössön ki. 1247-ben IV. Béla szabad királyi városi rangot adományozott Szegednek, melyet II. Ulászló király 1498-ban erősített meg.

IV. Béla szobra a Széchenyi téren

IV. Béla szobra a Széchenyi téren

     Szeged 1543-tól 1686-ig török megszállás alatt sínylődött. 1719-ben újra városi jogokat kapott.
      Jelentős szerepet játszott a szabadságharcban. Érdemes elolvasni Kossuth 1848. okt. 4-i beszédét, mely így kezdődött:
      „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám oszlopa. Mélyen megilletődve hajlok meg előtted.”

ossuth, Az oroszlános kút és a Kárász-ház

Kossuth, Az oroszlános kút és a Kárász-ház

      A következő nevezetes év 1879, amikor a nagy árvíz pusztította el majdnem az egész várost. Ez az év mérhetetlen szenvedést okozott, de egyben kiindulópontja volt az újjászületésnek.

Lechner L.-emlékköve és a görög katolikus templom

Lechner L.-emlékköve és a görög katolikus templom

II. Séta Szegeden

III. Színházban
      A Kisszínházban először az Insomniát (Álmatlanság) néztük meg. Modern táncjáték Juronics Tamás koreográfiájával. (Véletlen egybeesés, hogy most olvasom Barnás Ferenc Másik halál c. regényét. Ott is insomniában szenved az egyik szereplő. Végül öngyilkos lesz.) Itt sikerül felülkerekedni ezen a gyötrő „betegségen”, a szeretethiányon. Ismétlődés, párhuzamok, színek segítenek megfejteni az emberi kapcsolatok drámáját. Jó a vetített háttér, kitágítja a teret és az időt: örök eső csurog az ablaküvegen, aztán a sétáló, hatalmassá váló kutya. Az emberi sokaság a széles utcán azt sugallja: egy vagy csupán a hangyabolyban.

A vörös felülír mindent

A vörös felülír mindent

     A következő este a Frankensteint láttuk. A történetet Mary Shelley regénye nyomán a rendező, Hollós Gábor írta át mai viszonyokra. A kutatás, teremtés pátosza alig érzékelhető. A hetyke, hebehurgya, meggondolatlan, önző fiatalember, Frankenstein, istennek képzeli magát, s mérhetetlen tragédiák özönét zúdítja a családjára. (A hullák számát Shakespeare is megirigyelhetné!) A szörny, az összebarkácsolt ember azért válik gyilkossá, mert gyötrelmes szeretetéhségben szenved. Mint említettük, az alaptörténetet a rendező egészítette ki szövegekkel, filmmel, zenével.
      Az elején elhangzik, hogy nem Frankenstein a szörny, ő csupán a megalkotója. Mi a különbség? Félelmetes, hogy a végén újabb szörnycsírák ereszkednek le a színpadra. A műhely várja a megszállott „mestert”…
     (A városlátogatást Marton Gyula vezette.)

Korábbi szegedi írás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.