Heldenplatz

(Vázlat - elhangzott a helyszínen)

     Ferenc József egy zártabb teret képzelt el. Szemben velünk a Hofburg Lipót-szárnya (gyönyörű erkély), jobbra az Új Hofburg. A Habsburg-gyűjteményeket a Kunsthistorisches Museum és a Naturhistorisches Museum őrzi. Közöttük Mária Terézia szobra, mögötte az egykori udvari istállók, a lovarda épülete. Ma MQ (Museumsquartier) a neve.

     

Az Új Hofburg

Az Új Hofburg

     

     

     Az Új Hofburggal szemben épült volna egy ugyanilyen köríves épület, mely csodásan zárta volna le a teret. Nem épült meg, mert nem volt rá pénz, s különben is jött a háború. (Hívták.) Viszont így messzebbre látni. Ott a kerítés és a fák mögött húzódik a Ring, a klasszicista épület a Parlament. Jobbra a Városháza neogótikus épülete. Az előtte levő parkban van most is a legnagyobb karácsonyi vásár. A vele szemben levő, kimagasló épület a Burgtheater, a német nyelvterület egyik legszínvonalasabb, legjelentősebb színháza. A Hofburg kapuja (das Äuβere Burgtor), melyen bejöttünk a térre, Peter von Nobile tervezése (1824). A napóleoni háborúkban elesettek emlékművének szánták. Ma már minden háborúban elesett katonára emlékeztet. 

     Miért nevezik Hősök terének (Heldenplatz)? A két lovas szobor miatt. Mind a kettő Dominik Fernkorn alkotása. A régebbit, mely Károly főherceget ábrázolja, 1860-ban állították fel. Az asperni csatában győzött Napóleon ellen. Óriási súlyt tart a ló két lába. A másik szobor Savoyai Jenő szobra. Ő valóban sok győztes csatát vezetett. Lovon egész tekintélyesnek látszik. Egyébként egy jóindulatú kortársa szerint úgy nézett ki, mint egy háromnapos hulla. De a hadvezérnek ez nem hátrány. Korának leggazdagabb ura volt. Gondoljunk csak a Belvederére. (Kérdés: hol van Magyarországon szobra és kastélya?) A Stefansdomban van eltemetve.

     Nézzünk föl arra az erkélyre! Onnan szónokolva jelentette be Hitler az Anschlusst. A tér tele volt emberekkel. Mindenki lelkesedett.

 Burggarten

     A császári család parkja volt. Először Kaisergartennek, majd Hofgartennek nevezték. 1919-től Burggarten. A túlsó felén van egy pálmaház is. A park legfőbb nevezetessége a Mozart-szobor, Viktor Tilgner alkotása. 1896-ban állították fel. Először az Albertina téren volt. 1953-tól látható itt.

     Középen, az épülettől nem messze, középen van Lotharingiai Ferencnek, Mária Terézia férjének szobra. Ferenc József szobra 1904-ben készült, de ez csak egy másolat. Az eredeti egy katonai intézménybe került. Alkotója Johannes Benk. Egy mellszobrot is készített a császárról, melyet az Arsenalban láttunk. A szobrász Eszéken született, apját még Benk Jánosnak hívták.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.