Szervátiuszék “hegyi beszéde”

     Az a jó köztéri szobor vagy emlékmű, melyben a közösség önmagára ismer, s magától értetődik, hogy az alkotás ott van, ahol van, mert nem lehet másképpen. Ahogy Henry Moore írja: “a szobrászat, még inkább mint a festészet (amely általában belső terek díszítésére korlátozódik), közösségi művészet (…). Meggyőződésem, hogy a legjobb művészek munkássága mindenkor valamilyen konkrét társadalmi csoportban vagy közösségben, vagy esetleg valamilyen sajátos tájban gyökeredzett. (…) Nem szabad megfeledkeznünk a művész szabadságáról és társadalmi szerepéről, arról, hogy szüksége van egy nép rokonszenvére, de egyszersmind arra is, hogy ne szakadjon el az inspiráció belső forrásaitól.” (Id.: Banner Zoltán, Forrás, 2003)

     Nincs ez másképpen Szervátiusz Jenőnek és fiának, Tibornak a művével sem. Amikor Tamási Áron halálhíre megérkezett Farkaslakára, három napon át harangoztak a templomban. A faluban lemosták a házak ablakát, megtisztították az utcákat. Készültek a nagy temetésre. Így számol be erről Sipos Lajos 2006-ban megjelent életrajzi könyvében. (Az ő édesapja is Farkaslakán született!)

     A temetésre – némi viszontagság után – 1966. június 10-én került sor. Persze előbb a farkasréti temetőben is elbúcsúztak tőle. Dr Bakk Elekné kérte fel Szervátiusz Jenőt a síremlék elkészítésére. A hatalmas kőtömböt, melynek a nép nyelvén „Úrnak asztala” volt a neve, a Hargita sándorfalvi részén találták. Szervátiusz Jenő és Tibor, apa és fia sokáig dolgoztak a 3 m-es trachiton, míg meg nem született ez a „tonnás hegyi beszéd” (Sütő András).

     A „hegyi beszéd” sokat mondó mondatai: az alakok, szimbólumok nemcsak Tamási Áron világát idézik fel, hanem azt a „bomlott századot”, melyben művei keletkeztek. A két Szervátiusz az ég és föld határolta emberi sorsot is belevéste a körüljárható, „a hegyek gyomrából kiszakadt(Banner) kőtömbre. A két őrt álló székely minden bizonnyal a székelyek ősi feladatára utal: a határok megvédésére. Ide illik Tompa László versének két sora:

     „Két szíjas székely, bajviselt, bús, konokarcú -
      Fölöttük madár húz, árnyvető fellegek úsznak -
                                            (Lófürösztés)

A síremlék

A síremlék

     Fejük felett bal oldalt a nap, jobb oldalt a hold világít. Középen a kopjafán a tulipános bagolyszemek (Bölcső és bagoly), alatta a csillag, és a felirat (TAMÁSI ÁRON 1897-1966) fordított keresztet formáz. A kopjafától balra Ábel alakja látható a Bolha kutyával. Ábel háta mögött, a emlékmű bal oldalán, a gyermekét vezető édesanya jelenik meg, majd egy medvével viaskodó férfi. Jobbra Magdó, az Énekes madár hősnője, mögötte egy félig meztelen nő („szépre vetkezve”) és a csábító ördög figurája. Lásd: az Ördögváltozás Csíkban c. novellát!

    

     A hátlap nem kevésbé érdekes. Legfelül a Rendes feltámadás becsapottjai. Alatta bal oldalt a Hűséges Mártonka főhőse kis baltájával. Középen talán a Tüzet vegyenek tragikus sorsú Boda Ferusa (?), jobb oldalt a Szép Domokos Anna hősnője. Az utóbbi beleőrült a háború okozta csapásokba. S legalul balra, aki mindezeket dalba foglalja.

A hátlap

A hátlap

     Vessünk egy pillantást a sírra is. Ahogy Kányádi Sándor megénekli:

                                               T. Á. sírjára

                                 Négy szép holló talpig gyászba
                                 rászállt a két cserefára.

                                Tövig égtek a villámok,
                                ragyog újra a magasság,
                                leng a fény a lomb közt, mint a
                                kaszák, mikor fölakasztják.

                                Ősszel aztán a két vén fa
                                bronzba önti lenn a hantot;
                                jönnek majd és megcsodálják,
                                mint egy ledöndült harangot.

                                Farkas üvölt, öltözködnek
                                a hollók majd patyolatba;
                                csillagot tart ölelőleg
                                karjaiban a két nagy fa.

                                Kívánhat-é ember többet:
                                derékaljnak szülőföldet
                                s két cserefa tömött árnyát
                                szemfedőnek.

                                              1966

A két cserefa

A két cserefa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.