Klee

1. XIX. század

     Test és lélek nem él külön életet. Ha az egyikkel történik valami, a másik azonnal reagál rá. Vagy tekintsük véletlennek, hogy Felix Mendelssohn nővére halálát csupán hét hónappal élte túl? Erős kötelék fűzte őket egymáshoz, melyről Fanny egy levélben így írt: „E percben még nem tudom, mi lesz, ha elmegy, de úgy hiszem, a lét sivár és néma lesz…”

2. XX. század

"Most temettük el szegény Kosztolányit
 s az emberségen, mint rajta a rák,
 nem egy szörny-állam iszonyata rág..."
                           (József Attila)

     Amikor Hitler 1933 januárjában hatalomra jutott, Klee már régóta neves művésznek számított. Ennek ellenére nemcsak állását veszítette el hamarosan, hanem a „láthatatlant láthatóvá tevő” (szürrealista?) művészete is nemkívánatossá vált. Okmányokkal kellett volna igazolnia, hogy helye van az új Németországban. Ekkor született képei drámai erővel vallanak a megsemmisítő fordulatról: „Kiseprűztek.”

A listáról kihúzva 1933    sai.msu.cu

A listáról kihúzva, 1933             sai.msu.cu

     1933 decemberében családjával együtt Bernbe, szülővárosába költözött, s a svájci állampolgárságért folyamodott, melyet meg is kapott. 1935-ben diagnosztizálták betegségét. Először kétségbe esett. A termékeny művész a következő évben mindössze 25 képet festett. 1939-ben viszont fellángolt: 1254-re (!) emelkedett a művek száma.
     Ami meglep, hogy Svájcban is megerősödtek a nemzetiszocializmus hívei. Amikor Klee benyújtotta honosítási kérelmét, még a titkosrendőrség is vizsgálódott, s művészetét „degeneráltnak” minősítette. Bern városi tanácsa 1940. július 5-re tűzte napirendre a letelepedési engedélyét, de a kérelmező június 29-én elhunyt.
     Művészetére még az utolsó években sem csupán a pesszimizmus volt a jellemző, hanem a pozitív életszemlélet is. Ezt tükrözi az Isula dulcamara (Keser-édes sziget) c. kép. Keserű és édes is, mint Kalüpszó szigete, mely fogva tart, de gyönyört is ad. Klee a következő magyarázatot fűzte a képhez: „Ne csüggedjünk, ha nem csak a könnyű dolgok szüremlenek be az életünkbe. Reménykedjünk, mert a súlyosat kiegyensúlyozhatják az egyéb erők. Bizonyára ettől izgalmasabb az élet, mint a biedermeier polgári lét. És mindannyiunknak ízlésünk szerint kell vennünk a keserűből vagy az édessel teli tálból. … Ha körültekintőek és okosak leszünk, nem leszünk durva tévedés áldozatai! " (Id.: Susanna Partsch: Paul Klee, Taschen/Vince, 2003, 81. o.)

Insula dulcamara, 1938

Insula dulcamara, 1938

                                                                       2012. november

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.