Chagall

     2001. júliusában nyílt meg Chagall budapesti kiállítása mintegy 60 képpel. Halogattam a megtekintését. Későn ébredtem. Az utolsó napok egyikén rohantam mégis látni a csodát. Azt olvastam ugyanis, hogy harminc évvel ezelőtt volt utoljára nálunk Chagall-kiállítás, s ki tudja, talán nem lesz módom újabb harminc évet várni. Rohantam, ballonkabátom szárnya lobogott, cipőm sarka kopogott az aluljáró lépcsőjén.

     A XX. század nagy nevei között az első Chagallé. (Persze ugyanolyan fontos számomra az a grafikus, aki a közelben lakik. Minden reggel komoran siet munkába. Rajza az íróasztalom fölött magáért beszél – névtelenül.)
     Az akkori kiállításon két fő témakör határozta meg a válogatást: egyrészt a Párizs előtti, oroszországi időszak, másrészt a festő örök ihletője, a Biblia.
     Chagall valószínűleg édesanyjának köszönheti, hogy elindult a felfelé vivő úton. Ő íratta be az orosz iskolába: „… ebbe az iskolába nem vesznek fel zsidót. Anyám bátor asszony. Tétovázás nélkül odalép az egyik tanárhoz. Az az egyetlen, akivel szót érthetünk. Meg is ment bennünket. Ötven rubel nem sok, és egyenesen a harmadikba léphetek, mert az az ő osztálya” (Chagall: Életem, 1970, 70.)

         Innen útja 1906/1907 telén Szentpétervárra vezetett. Majd Párizs hívta ellenállhatatlanul, mint a mi Ady Endrénket: „Párizsban nem mentem sem a művészeti akadémiára, sem professzorokhoz. Maga a város tanított, mindenre, a nap minden percében. A piaci népség, a pincérek, a szállodai portások, a földművesek, a munkások. Annak a felvilágosodott szabadságnak (lumiére-liberté) a megrázó légköre vette őket körül, amivel sehol másutt nem találkoztam.” (Ingo F. Walther - Rainer Metzger: Ch., 2001, 18. o.)
     Ám magával vitte szülővárosát, Vityebszket, a stetl alakjait, életét, a családját, szerelmét. Egyszóval mindazt, ami fontos volt számára. Művészetét ezek az alapvető élmények alakítják. Az már hátborzongató, hogy amikor kitör a háború, bezárul mögötte a határ, fogva tartja Oroszország… 1922-ben örökre elhagyja Oroszországot. Párizsba utazik.
     Párizsban a „La Ruche” (a méhkas) nevű művésztelepre költözik. Itt látogatta meg őt Apollinaire, aki képeiben egy új festői korszak nyitányát ismerte fel: „Apollinaire leül a szobámban. Arca kipirul, megtelik mosollyal és ezt e szót mormogja: - Surnaturel! Másnap levelet kaptam tőle egy nekem ajánlott verssel. (…) Mint vadul verő eső, úgy sújtanak szavaid.” A vers címe: Európán keresztülApollinaire azt az Európán átívelő utat veszi észre, melyet Chagall bejárt. Cendrars is verssel köszöntötte:

Portré (részlet)
….

Ez én vagyok
Ez ő
Ez a menyasszonya
Ez a sarki fűszeres
A tehénpásztor
A bába
Itt vannak a vérrel teli teknők
Megfürdetik az újszülöttet
Bolond egek
A modernség nyílásai
A Torony akár a dugóhúzó
Kezek
Krisztus
Krisztus az ő
Gyermekkorát a Kereszten töltötte
....
(Ford.: Kassák Lajos)

Chagall: Fél négy (A költő), 1911 verslista.hu

Chagall: Fél négy (A költő), 1911 verslista.hu

         Chagall mind Apollinaire-nek, mind Cendrars-nak képpel válaszolt. Ezek a festmények maradandóan közvetítik, mit jelentett akkor művésznek lenni. (Hódolat Apollinaire-nek, 1911/12, Fél négy [A költő], 1911)

Chagall: Hódolat Apollinaire-nek, 1911/12

Chagall: Hódolat Apollinaire-nek, 1911/12, wikipaintings.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.