Pamuk: Hó

    

Orhan Pamuk, hvg.hu  Fotó AP

Orhan Pamuk, hvg.hu Fotó AP

     Lóhalálában olvastam el Orhan Pamuk c., 700 oldalas könyvét. A jobb megértés kedvéért persze még egyszer el kellene olvasnom, hogy minden szerkezeti elem, szereplő, utalás a helyére kerüljön. Néha maga Pamuk segít, felhívja figyelmünket egy-egy motívumra. Pl. a végén újra találkozunk egy fekete kutyával. Amikor a regényt papírra vető "Orhan" is búcsúzik a várostól, szendvicset vesz a kutyának, mely versírásra ihlette szegény barátját, t. (Lásd még a 37. fejezetet, melyben az író megfogalmazza egyik fontos tételét. A boldogság mellett ott a szenvedés, a mennyország ugyanott van, ahol a pokol.)

     A cselekmény a Törökország északkeleti határán fekvő, valamikor jobb napokat megélt Karsz nevű városkában játszódik a 90-es években, s lényegében arról szól, hogyan látja, hogyan éli meg a Németországból hazalátogató költő, Ka, a város emberpróbáló napjait. A hó fogságába szorult emberek vad dühvel támadnak egymásra, s különleges szenvedéllyel pusztítják önmagukat...
     A vallás persze fontos szerepet játszik, mely lehet szemfényvesztés, mégis szükséges: "Ha nincs Isten, akkor bizonyára mennyország sincs, ebből következik, hogy a világ szegényei, akik nyomorban tengődnek, soha nem fognak a mennyországba kerülni. És ha ez így van, akkor mivel magyarázza a szegények mérhetetlen szenvedését? Miért vagyunk itt a földön, és miért viselünk el ennyi szenvedést, ha úgyis hiába minden?" (165)

     Tragikomikus, hogy nak rögtön jelentkeznie kell a rendőrkapitánynál, később egy detektív is állandóan követi, (össze is barátkozik vele), majd testőröket kap. Még mulatságosabb, hogy a várost egy színésztrupp  keríti hatalmába ("ripacspuccs"), s a színdarabban fellépő katonák igazi fegyverrel lőnek bele a közönségbe, s a végén a főszínész is a színpadon akar valódi halált halni. Félelmetes, hogy a helyi újság minden fontosabb eseményt előre megír, s minden pontosan e szerint következik be.
      Elgondolkozhatunk, melyik regényben izzik ennyire a szerelem bonyolult, szinte kiismerhetetlen hálója; mennyire fojtó errefelé a magány, s milyen különös a versírás folyamata. Itt sajnos még az a megnyugtató végeredmény sincs, hogy megmarad a mű, hisz a "zöld notesz", melyben Ka összegyűjtötte a Karszban írt verseit, eltűnt. Mint a hó, ill. a hópehely. Csak egy vigasz marad: "... biztosan tudta, hogy minden emberélet olyan, mint a hópehely: messziről nézve egyformának látszik a sok millió egyed léte, de kinek-kinek csak fel kell derítenie saját hópelyhe titkát, hogy megértse, miért páratlan teremtmény ő a maga nemében." (626, ford.: Ladányi Katalin)

Török utamról

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.