Manzoni: A jegyesek

    

Villa Manzoni      Leccóbanit.wikipedia.org

Villa Manzoni Leccóban it.wikipedia.org

     Kezdetben idegenkedtem Renzótól, a nagyhangú parasztlegénytől, de később egyre inkább szimpatikussá vált alakja. A regény világában átrendeződnek a hangsúlyok. Naiv, de tettre kész. Szinte irigylésre méltó a szenvedése is, mert megjutalmaztatik. Nincs semmi magasabb küldetése, csupán meg akar élni munkájából, és átkozottul szereti Luciát. Kisiklik a hatalom markából, legyőzi a pestist is.

                                                            *

     Lucia először jelentéktelennek tűnt, mint Renzo, de alakja fokozatosan megtelt szépséggel és fénnyel. Nem véletlenül akadt meg rajta Rodrigo szeme. Manzoni olyan gyöngéd szeretettel ábrázolja hányattatásait, rettenetes félelmét.

                                                           *

     A Névtelentől ösztönösen félünk. Akkor van igazán nagy baj, ha félelmünk okát nem tudjuk megnevezni. Vagy nem merjük. A kísérteties hatást Manzoni oldja fel: a szörnyeteg átváltozik istenfélő, jó emberré. Nem egyedülálló ez, lásd Jean Valjeant a Nyomorultakban.

                                                         *

     Lombardia tele van „brávókkal”. Legkönnyebb valakinek a szolgálatába állni, s erőszakkal érvényt szerezni akaratának. „Nem tehetek másként!” Ez most nem Luther szava, ami azt jelenti, hogy a lelkiismeretem szerint cselekszem. A hivatalnokok, katonák, kocsmárosok, besúgók mentik ekképpen magukat: mindenkinek azt kell tenni, amit a felettük álló mond. Bármi legyen az. (Egy öreg kapus kivétel.)

                                                         *

     Don Abbondiót minden zavarja: „Bölcs mondás, hogy a szentek is, a gonosztevők is örökké nyughatatlanok, és nem érik be vele, hogy ők maguk szüntelenül fickándozzanak, hanem táncba vinnék, ha bírnák, az egész világot; és éppen a két legizgágábbnak kellett utamba akadnia és a hajamnál fogva belerángatni engem az ügyeikbe, holott én nem akaszkodom bele senkibe, holott egyetlen kívánságom, hogy békén hagyjanak!”

                                                       *

     Bizony ott van „minden dolog apja, a háború”. Az éhínség leírása Grosszmanéhoz fogható. (Panta rhei) A lázadás tömeglélektanát is nagyon jól ismerte Manzoni. Mintha ott lennénk mi is a tömegben, s csapódunk ide-oda. Végül a pestis, a Fekete Halál, ábrázolásával a világvége érkezik el sajátos módon, s legelőször az emberi méltóság pusztul el.

     Ám a klasszikus műveknek megvan az a tulajdonságuk, hogy lesújtanak ugyan, de fel is emelnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.