Horatius

Maecenashoz (1, 1. carmen)

Maecenas, te dicső, régi királyi sarj,
ó, nagy támaszom és hőn szeretett diszem!
Vannak, kiknek öröm, hogyha Olympián
port ver gyors fogatuk, s tűzkerekű kocsin

kört futván, a nemes pálma ragadja fel
őket földeken-úr isteneink közé:
ez boldog, ha a nép ingadozó kegye
verseng legmagasabb polcra emelni őt,

az meg, hogyha saját csűrbe seperheti
mit csak Libya dús szérüin összegyűjt.
Nem csábítod el azt még a nagy Attalus
kincsével se, kinek kedves az ősi föld

s szántás, hogy vigye őt myrtusi tengeren
– félénk szívü hajóst – cyprusi deszkaszál.
Míg Dél vad szele és Icarus árja küzd,
reszket, fél a hajós, otthoni csend után

vágyódik – de megint csak kijavítja tört
bárkáit: nyomorú sorsra tudatlanul.
Egyik nem veti meg Massicus óborát,
sem hogy jókora részt lopjon a napból el,

hol zöld cserje alatt nyújtva ki tagjait,
hol lassan csobogó szent patak oldalán.
Másiknak meg a zord tábor, a trombiták
s kürtök hangja, anyák átka: a háború

kedves. Hál a vadász jéghideg ég alatt,
s hogy gyöngéd feleség várja, eszébe sincs,
míg szarvas nyomain futnak a hű kutyák,
vagy hálói között marsusi kan dühöng.

Engem bölcs koponyák dísze, a zöld babér
istenné magasít; engem a hűs berek,
Nymphák és Satyrok lenge, dalos kara
néptől elkülönít, s csendre amíg nem int

Euterpé sipomon, s míg Polyhymnia
nem tilt penditenem lesbosi lantomat,
és míg engem a vers papjaihoz sorolsz,
fennkölt homlokomat csillagokig vetem.

Bede Anna fordítása

     Szerencsés kezdet. A Maecenashoz írott költemény az Énekek első könyvének (Carminum liber primus) élén áll, a művészethez való ellenállhatatlan vonzódását fejezi ki – ez teszi ki az életét -, de ugyanakkor jelzi a valóságos Maecenashoz fűződő bensőséges kapcsolatát, aki „nevéhez méltón” támogatja a költőt.
     Hármas felépítésű az óda:  az 1. versszakban felzengő magasztalás visszatér az utolsó két sorban. A költőnek, mint minden embernek, szüksége van az elismerésre, így tudja beteljesíteni küldetését. A középső rész harmóniát sugároz, mert megvan mindenkinek a helye az ég alatt: a kocsihajtó, a politikus, a földbirtokos, a kereskedő, a katona, a vadász, sőt a henyélő is élhet szenvedélyének. A költő számára a művészetével elérhető hírnév a fontos. Erre utal a babérkoszorú, a múzsák közül Euterpé, a lírai költészet, Polyhymnia, a kardaléneklés múzsája, valamint a „lesbosi lant” hangsúlyozása. A széles körű katalógusban a képek felidézik az akkori világot a versenypálya „tűzkerekű” kocsijától, „Lybia dús szérüin” át a dühöngő vadászkutyákig.
     A költemény jelentőségét bizonyíja, hogy a verstanban külön neve van e verssor első felének: Maecenas atavis-kolon: - - - u u - |. Tulajdonképpen a kis aszklepiadészi sor első fele. Azonban itt az első két szótagnak hosszúnak kell lennie. A folytatás: - u u – u -.
     A III. kötetet nem véletlenül zárja a Melpomenéhez c. összegző vers. „Ércnél maradandóbb” művére büszke. Ezt megelőzi egy újabb Maecenashoz szóló óda, melyben csodálatosan foglalja össze életfilozófiáját, mindazt, amiért szeretjük Horatiust.

A kocsihajtó      www.sulinet.hu

A kocsihajtó                                                  www.sulinet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.