Joyce: Ulysses

     Az Ulysses nyomában

     A Kálvin tértől az Astoriáig tizenegy antikváriumot számoltam össze. Dúskálhat itt, akinek van ideje, kedve, pénze.

A zsákmány (ezúttal nem antikváriumból):

1. Weöres Sándor Egybegyűjtött műfordításai három kötetben. (A régi kiadást el fogom ajándékozni.)

2. James Joyce Ulyssese. Először Gáspár Endre fordításában adták ki magyarul (1947), majd Szentkuthynak 1974-ben jelent meg a fordítása, mely 1986-ban javított kiadásban újra napvilágot látott. A most megjelent Ulysses négy fordító munkája. Nagyobb hűségre, pontosságra törekedtek, felhasználva persze Szentkuthy ihletett művét.

Miért érdemes Joyce-t olvasni? Ilyen mondatokért: „Stephen algebrai úton kimutatja, hogy Hamlet unokája Shakespeare nagyapja, és ő maga apjának szelleme.”

(Szponzor a feleségem: a születésnapjára kapott könyvutalványait rám bízta!)

 Az első fejezetek (Ulysses, 1-8)

Joyce      www-apieceofmonologue-com      Az Ulysses első három fejezetének főszereplője Stephen Dedalus. Az első fejezet Stephen, Mulligan és Haines reggelijének leírása, a másodikban Stephen mint tanár lép fel, a harmadik Stephen tengerparti sétájának leírása. Itt szabadulnak el igazán az asszociációk: 

     „A Quartier Latin kalapom. Istenem, egyszerűen muszáj felöltöztetni a karaktert. Bolhabarna kesztyűre van szükségem. Egyetemi hallgató voltál, nem igaz? Mit tanultál a helyettes ördög nevében? Pészéen. P. C. N., érted: physiques, chimiques, et naturelles. Aha. Krajcáros ebéd, mou et civet. Egyiptom húsosfazekai, böfögő kocsisok könyökölnek beléd. Mondd csak ki a legtermészetesebb hangon: mikor Párizsban éltem, boul’ Mich’, szokásom volt, hogy. Igen, kilyukasztott jegyekkel a zsebedben, hogy alibit bizonyíthass, ha valahol gyilkosságért letartóztatnak. Igazságszolgáltatás. 1904. február 17-én este a foglyot két tanú látta. Másik pofa követte el: másik én. Kalap, nyakkendő, kabát, orr. Liu, c’est moi. Úgy tűnik, élvezted a dolgot.”

                                                                   *

     Elárulhat-e valami többet egy emberről, mint egy napjának leírása?

     Az Ulysses 4. fejezetében megjelenik Bloom: a reggeli elkészítése, bevásárlás (!), a macska etetése. Mollynak, feleségének, elmagyarázza egy idegen szó jelentését, Milly levele: a mindennapok költészete. (Milly: Bloom lánya.)
     Molly minden gondolatában jelen van:
     „Régebben megpróbáltam lejegyezni a mandzsettámra, amit öltözködés közben mondott. (…) 9:15. Roberts még mindig nem fizetett? 9:20. Gretta Conroyon mi volt? 9:23. Mi szállt meg, hogy megvettem ezt a fésűt? 9:24. Ez a káposzta egészen felfújt. Porszem a lakkcipőjén: ügyesen dörzsölte a cipőorrát a harisnyához a vádliján, egyiket a másik után.” 

                                                                   *

      Rémes ez a Bloom. (5. fejezet) Elindul a postára, találkozik M’ Coyjal, beszélgetnek, s közben mindig eszébe jut valami. Nekünk az a feladatunk, hogy a gondolataiban olvassunk: „Minden szó oly mély értelmű, Leopold!”

     Martha levele Henry Flowernak (alias Bloom), majd kis vallási eszmefuttatások a Mindenszentek templomában. Buddha és Jézus: „Buddha, az istenük, ott fekszik oldalvást a múzeumban. Keze az álla alatt, csak kényelmesen. Tömjénrudacskák égnek. Nem olyan, mint az Ecce Homo. Töviskorona meg kereszt.”

      A fejezet a patikában záródik, a Bantam Lyonsszal való beszélgetéssel. Gyorsan akar megszabadulni tőle.

                                                                    *

                                      "Ahogy ti most, voltunk mi is.”

      "Hogy zörög a csontja. Út göröngye rontja. Csak egy koldus, nincs rá. Senkinek se gondja."

    Az Ulysses 6. fejezete eléggé gyászos, tekintettel arra, hogy egy temetésről szól. Cunnigham, Power, Bloom és az idősebb Dedalus konflissal mennek ki a temetőbe. Bloom felfigyelt az ifjabb Dedalusra is, a „cingár fiatalemberre.” Az öreg rögtön kifejti véleményét Mulliganről: „… egy minden hájjal megkent, hétpróbás haramia, annyi szent. Egész Dublin bűzlik a nevétől.”
     Viszont Bloom sem kíméli (gondolataiban!) az öreg Dedalust: „Lármás, önfejű alak. El van telve fiával.” Ez az élmény neki nem adatott meg. Eszébe jut saját, elhunyt kisfia. „Ha a kis Rudy élne! Látnám, ahogy felnő. Hallanám a hangját a házban. Menne Molly mellett Eton-öltönyben. Az én fiam. Én tükröződnék a szemében.”

     Ha már temetés és halál, apja a halálát is felidézi. A konflisból megpillantja az Ebek Menházát, s erről jut eszébe Athos, akiről apja végrendelkezett: „Jó legyél Athoshoz Leopold, ez az utolsó kívánságom.” Mennyi részlet tűnik fontosnak az élet bizonyos pillanataiban: „Az a délutáni halottszemle! A piros címkés üveg az asztalon. Hotelszoba vadászképekkel. Fülledtség. Napfény a redőny résein keresztül. A halottkém nagy szőrös füle. A londiner vallomása. Azt gondoltam, csak alszik először. (…) Verdikt: túladagolás. Véletlen baleset folytán. A levél. Fiamnak, Leopoldnak.”

     Egyébiránt semmi magasztos gondolat. Ha véletlenül ilyesmi becsúszik, ott van mellette a gúnyos, közönséges párja: „Az ön pótolhatatlan vesztesége. Remélem hamarosan követi őt.” Vagy: "Megálltak a ravatalnál, és a pap folyamatosan brekegve olvasni kezdett. (…) Ő vezeti a műsort.”

       Gyilkosság, kellő részletezéssel, síri, temetői hangulat joyce-i hangszerelésben.

     Dignamról, akinek a halála az apropója ennek a hátborzongató útnak: „Lángba borult arc: vörös izzás. Tenger whisky. Vörös orr kezelés módja. Vedelj, míg el nem kékül. Jó sok pénzt fordított a festésére.”

      Bloom megítélése: kívülálló, aki néha megszólal, hogy bizonyítsa létezését. Menton a következőket mondja a háta mögött: „… hogy mehetett hozzá az a nő egy ilyen sunyi alakhoz? (…) mentek tovább a kapu felé. Mr. Bloom lehangoltan, pár lépéssel hátramaradt, nehogy úgy tűnjön kihallgatja őket.”

                                                          *

     Az Ulysses olvasásával lassan haladok. Sok egyéb teendőm is van.

     A 7. fejezet a Nelson-oszlop előtti villamosok zörgésével, zakatolásával indul. A végére a rövidzárlat miatt elcsitulnak, mozdulatlanná dermednek. Kíváncsi voltam, hogyan hangzik ez angolul. Joyce számára a hangzás is fontos volt. Utolsó művét, a Finnegans Wake-et, tiszta zenének szánta.
     Találomra egy mondat angolul: „Grossbooted draymen rolled barrels dullthudding out of Prince’s stores and bumped up ont he brewery float.” R-ek egész hada érzékelteti a hordók gördülését, majd a dullthudding és a bumped a tompa puffanást.
     Az új fordítás szépen adja vissza az eredeti hangzást: „Nehézcsizmájú fuvarosok gurítottak tompán puffanó hordókat a Prince-raktárból és rágördítették a söröskocsira.” (Bár Szentkuthynak az „otromba csizmájú” jelzője jobb.)

     Tizennyolc évesen vágtam bele először az angol nyelv „tanulmányozásába” egy TIT-tanfolyamon. Ez azonban sajnos ezerszer félbeszakadt, mivel a németre kellett koncentrálnom. Ha most belekezdek egy angol szöveg olvasásába, még mindig ismerős a mondatok felépítése, lélegzetvétele. Kár, hogy a legtöbb szó jelentése ismeretlen. Mint ahogy egy fényképen jól felismerhetőek az emberi alakok, de arcuk (a lényeg) homályba vész.

                                                                     * 

     Az előbbiekben idéztem egy mondatot (még angolul is) a 7. fejezet elejéről: „Nehézcsizmájú fuvarosok gurítottak tompán puffanó hordókat a Prince-raktárból és rágördítették a söröskocsira.”  Joyce játékos kedvében megismétli a mondatot, de visszafelé: "A söröskocsira nehézcsizmájú fuvarosok gurította tompán puffanó hordók gördültek a Prince-raktárból.” Ha ezt összehasonlítjuk Szentkuthy fordításával, világosan láthatjuk, hogy ő mennyire alkotó módon kezelte a szöveget: „A serfőzde kocsijain mennydörögtek a görgő söröshordók a Princ-féle raktárakból kiguri-beguri-gálva.”

                                                                     *

     A 8. fejezet már ebédidőben (délután 1 óra) játszódik. Bloom további útjáról, találkozásairól, jellemekről, sorsokról szól provokatív naturalizmussal. Érdekes, hogy amint lelép a színről, kibeszélik. (Jobb, ha nem tudjuk, mit mondanak rólunk!)

     Joyce nem fest hízelgő képet a városi civilizációról: „Csak dőlnek a népek a városba, és szétrágják őket a századok. Mint piramist a homok. Kenyérre és hagymára építenek. Rabszolgák. Kínai fal. Babilon. A kövek maradtak meg. Kerek tornyok. A többi kőtörmelék, a terjengő külvárosok, vályogvityillók. Kerwan hitvány salaktéglás gombaházai. Éjjeli menedékhely.”

 2012

Bábel    fokusz.info

 

     Shakespeare-lecke magasfokon

Shakespeare - Mészáros András szobra a Vigadó téren Budapesten

     Ulysses, 9 .fejezet

     Nem könnyű fejezet. Ha eddig nem, itt a legtöbb ember abbahagyja a regény olvasását. Cselekménye nem nagyon van. A szereplők csupán beszélgetnek, főleg Shakespeare-ről. Esztétikai kérdésekről vitatkoznak, de olyan csapongóan, játékosan, hogy az ember nem érti az utalásokat, és ezerszer elveszti a fonalat.
     Most Stephen Dedalus áll a középpontban. Vitapartnerei: John Eglinton, Georg William Russel. Később csatlakozik hozzájuk Best, a könyvtár vezetője és MulliganBloom csak átfut a színen. S persze itt van még a könyvtáros jóindulatú alakja.
     Stephennek külön elmélete van a Hamletről, erről már az 1. fejezetben értesülünk. Képzeletében megjelenik Shakespeare, a színész, aki Hamlet apjának szellemét játssza. S nemcsak játssza, ő maga a megcsalt, meggyilkolt király. Hamlet tulajdonképpen az ő fia: „te vagy (Hamlet) a kisemmizett fiú, én vagyok a meggyilkolt apa: anyád a bűnös királynő, Ann Shakespeare, született Hathaway?
     Stephen tehát az átértelmezett életrajzból vezeti le a tragédiát, míg Russel azt mondja: „a művészet feladata, hogy eszméket nyilatkoztasson ki számunkra, alaktalan spirituális esszenciákat.” Stephen nézeteit sorra elutasítják, csupán a kvéker könyvtáros érdeklődő jóindulatát tudja megnyerni. Russel meg se hívja az esti összejövetelre, ahol „ifjabb költőink verseiből köt egy kis bokrétát.” Persze ők „hazafias” szelleműek, s Stephen nem illene ebbe a körbe.
     Mulligan után befut Bloom is. Át akarja nézni a Kilkenny People egyik évfolyamát. Mulligan persze visszataszítóan reagál:
 
     „Az ajtó becsukódott.
          -   A bibsi! – kiáltott Buck Milligan.”
 
     Joyce úgy teríti az irodalomról való tudásának lapjait, hogy közben bemutatja Dublin intelligenciáját s Stephen lelkének hullámzását.
     Szeretem Joyce prózájában a költészetet: „Körülöttem koporsóba zárt gondolatok, múmiadobozokban, szavak fűszerébe balzsamozva. (…) Most mozdulatlanok. Valamikor emberek agyában nyüzsögtek. Mozdulatlanok: de a halál csiklandó tövise van bennük, hogy érzelgős mesét súgjanak fülembe, sürgetnek, hogy véghezvigyem akaratukat.”
         Könyvtárban vagyunk.

 

      Apák és fiúk (Ulysses 10.)

Nem kevés idő után folytatom Ulysses-jegyzeteimet. Még mindig 1904. június 16. S így marad örökké. A helyszín természetesen Dublin, s mint film pereg le a sokszálú, sokszereplős történet.
     Conmee főtisztelendő sétálni indul. Jó néhány emberrel találkozik, s közben elmélkedik „a teremtő gondviselésén, mely úgy intézkedett, hogy tőzeg legyen a lápokon, ahonnan az ember kiáshatja és behozhatja a városokba-falvakba, hogy a szegény emberek tüzet gyújtsanak vele házaikban”. (216)
     Majd magasabb szférába emelkednek gondolatai: „a fekete és barna és sárga emberek lelkére gondolt, (…) a fekete és barna és sárga lelkek millióira, akik nem részesülnek a keresztségben, mikor utolsó órájuk meglepi őket tolvaj módra éjszaka. (…) De bennük is Isten lelke lakozik, Isten teremtményei. Nagy kár lenne, gondolta Conmee atya, ha mind elvesznének, pazarlás, mondhatná az ember.” (217-18)

     Joyce nagy figyelmet szentel a gyerekeknek. A Dedalus-testvérek (Katey, Boody és Maggy) ebédje a szegénységről árulkodik. Stephen könyveiért nem akarnak adni semmit, mondja Katey. A borsólevest Mary Patrik nővértől kapták. Boody így imádkozik: ”Mi atyánk, ki nem vagy a mennyekben...” (221)

     Változnak a szereplők, változik a perspektíva. M’ Coy és Lenehan Bloomról beszélgetnek. Marion a vágy titokzatos tárgya. Bloom Platonként a csillagokat szemléli, s közben beleesik egy gödörbe.
     Úgy látszik, a könyv motívuma átszövi az egész fejezetet. Bloom a könyvárusnál tűnik fel, s a feleségének vásárol egy „szerelmes” könyvet, A bűn mézét.

     Dilly Dedalus (újabb testvér) apjából próbál kisajtolni egy kis pénzt. Nehéz lerázni. A drágakőcsiszolónál viszont garmadával van a kincs: „Stephen Dedalus a pókhálós ablakon keresztül figyelte, hogy próbálnak a drágakőcsiszoló ujjai egy időrágta láncot. Por hálózta be az ablakot és a tálcákat a kirakatban. Por sötétítette a keselyűkörmökben végződő dolgos ujjakat. Por aludt a fakó bronz- és ezüstkígyókon, cinóber rombuszokon, rubinokon, lepraszín és borbíbor drágaköveken.
     Mind a férges földben születtek, fagyott szikrák, ördögiek, sötétben fénylő világosságok. Ahová a bukott arkangyalok vetették homlokukról a csillagokat. Disznók sáros orra, kezek túrják és túrják, megragadják és kitépik.” (235)

     Joyce tud költő lenni, ha akar.

     Stephen is ott köt ki, ahol Bloom, a könyvárus ferde taligájánál. Sok minden összeköti a két szereplőt, ezek közül az egyik legfontosabb a könyv. Az sem véletlen, hogy Stephen itt találkozik testvérével, Dillyvel, aki sejtelmesen mondja, hogy franciául akar tanulni.
     Befejezésül még egy apa-fiú kapcsolat. Dignam úrfi visszaemlékezik apjának utolsó napjára: „Apám halott. Azt mondta nekem, hogy jó fia legyek mamának. A többit már nem hallottam, amit mondott, de láttam a nyelvét és a fogát, ahogy nagyon akarta kimondani. Szegény papa. Ez volt Mr. Dignam, az én apám.” (244)

     (Fordították: Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.