Hugo: Kilencvenhárom

moly.hu

moly.hu

I.     

     Olvasom V. Hugo Kilencvenhárom c. regényét, s hat rám a megformálás szépsége, a tobzódó leírások, a szöveg zeneisége, festőisége, a jellemek végletessége, a fordulatok kiszámíthatatlan becsapódásai.
     A regényben kezdettől fogva a kisember játssza a főszerepet, aki nélkül a legmagasztosabb eszmék sem valósíthatóak meg, bár fogalma sincs, miféle hatalomnak válik eszközévé. Aki harcol, bujdokol, gyilkol, ha kell.
     Nagyon jellemző, hogy amikor a három gyermekkel menekülő Fléchard-nét a köztársaságiak megtalálják az erdőben, s politikáról kérdezik, azt feleli, nem tudja mi az.

- A kékekkel tartasz? Vagy a fehérekkel? Kikkel hát?
- A gyermekeimmel - válaszolta az asszony.

Hasonló módon vall a koldus:

- … akár történik valami, akár nem, magának egyre megy.
- Körülbelül… Ez a maguk dolga, uraké….
- No de mégis, ami most történik…
- Az a magasban történik.

     A koldus még hozzátette: - És vannak dolgok, amelyek még magasabban történnek: a nap kelte és nyugta, a hold növekedése és fogyatkozása. Én csak ezekkel a dolgokkal foglalkozom.

     A legmegdöbbentőbb, hogy Hugo minden romantikus hajlama ellenére (vagy éppen ezért?) nem szépítette a háború kegyetlenségét. Az öldöklés szükségszerűsége, feltétlensége már az első fejezeteket is áthatja. Nincs irgalom, volt a Kommün jelszava, nincs kegyelem, hangzott a hercegek parancsa.

- Mit csináljunk a sebesültjeikkel?
- Végezzenek velük.
- Mit csináljunk a foglyokkal?
- Lőjék főbe őket.
- Lehetnek vagy nyolcvanan.
- Lelőni mindet.
- Van köztük két asszony is.
- Azokat is

S a szót követte a tett. (Ezt már én teszem hozzá.)

Hajnali olvasás

     Jól haladtam V. Hugo regényében (Kilencvenhárom - annak, aki nem tudná, 1793-ról van szó, fontos dátum a francia történelemben.) A világ nem sokat változott, már akkor is voltak külső és belső ellenségek, a hatalom emberei már akkor is mindent tudtak. (Saját megfigyelésem.) Jó portrék az ún. nagy emberekről.

     Robespierre: „..sápadt, fiatal és komoly képű, keskeny ajkú, hideg tekintetű ember volt. Arcán néha ideges rángatózás látszott; ez bizonyára zavarta, ha mosolyogni akart.”

     Danton: „… az óriás skarlátszín posztóruhát viselt, mely szélesen, hanyagul nyílt szét rajta, és megmutatta mezítelen nyakát; (…) két szemöldöke közé mély barázdát ásott az indulatosság, de szája két sarkában a jóság vonásai játszadoztak.”

     Marat: „… a törpe egy sárga arcú kis ember volt, ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, szederjes foltok csúfították az arcát. (…) A törpe mosolya rosszabb, mint a kolosszus hahotája.”
     Marat szerint „az igazi ellenség a párizsi kávéházakban és játéktermekben lappang. (…) Az én orrom megérzi az árulást, és úgy gondolom, hogy jobb akkor leleplezni a bűnöst, amikor még nem követhette el bűnét.” Megszívlelendő gondolat!!

David: Marat halála    hu.wikipedia.org

David: Marat halála hu.wikipedia.org

II.

A Konvent

erichufschidt.net

erichufschidt.net

     Hugo a második részt a Konvent bemutatásával fejezi be. A Konvent az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyűlés. Méltatja történelmi jelentőségét:

     „Soha ennél fönségesebb magaslat nem mutatkozott az emberiség látóhatárán. (…) A Konvent talán a történelem tetőpontja.”

     A Tuilériákban egy falitáblán volt olvasható: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

„… valamennyien egy cél fele törtek: a haladás felé!”

     „A Konvent nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy szenvedélyesen kereste, mennyi valóság van abban, amit az emberek lehetetlennek neveznek.”

     Egy alapigazság: „A polgártárs szabadsága ott ér véget, ahol egy másik polgártárs szabadsága kezdődik.”

Petőfi       hu.wikipedia.org

Petőfi hu.wikipedia.org

     Petőfi bibliája a francia forradalom története volt. Várta, sürgette a forradalmat, nem riadva vissza a vértől, az erőszaktól.

Madách            jelesnapok.oszk.hu

Madách jelesnapok.oszk.hu

     Madách:

„Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye
És mind a kettő mily bámulatos.”

     Még egy utolsó idézet Hugótól: „Aminek meg kell történnie, megtörténik, aminek el kell viharzania fölöttünk, az elviharzik. A végtelenség nyugalma meg se rezzen az ilyen északi szelektől. A forradalmak fölött ott ragyog a jog és igazság, mint vihar fölött a csillagos ég.”

III.

     Befejeztem a Kilencvenhárom c. regény olvasását. Utoljára írok róla. Az ún. 3. könyv a legterjedelmesebb. Az első kettő csupán bevezetés volt, előjáték a 3. részhez, ahol már minden tiszta, világos, s a különböző oldalon állók készülődnek a végső küzdelemhez. Nemcsak a táj foglalja keretbe a történetet, hanem a vár, Tourgue is, mely ugyanúgy szenvedi el az ostromot, mint a Notre Dame a párizsi regényben.

     Hugo még mindig csapdába csal. Felkészületlenek vagyunk ennyi hősiességre, fordulatra. Hegedűs Géza írja utószavában (1976), hogy ebben a korban valóban ilyen önfeláldozóak voltak a hősök.

     Petőfi 1848-ban megverseli Beaurepaire-nek Verdun parancsnokának történetét, aki nem adta fel a várost, elvonulás helyett szíven lőtte magát. Petőfi egyszerű, keresetlen stílusa élvezetes: „Kitelt a franciáknál / a király becsülete.” Erre „felberzenkedik a német…” Ám Beaurepaire döntése így hangzik:

„Bátraink előtt halálom
Majd mint vonzó példa áll…
Én betöltöm esküvésem…
Végszavam: szabad halál!”

Nekiszegzé kebelének
S elsütötte fegyverét,
S ez szivébül kiszakítá
Életének gyökerét.

     Hugo nem tagadhatja le, hogy költő. (Egy körkérdésre, mely azt tudakolta, ki a legnagyobb francia költő, Gide így válaszolt: „Victor Hugo, sajnos.”) A következő idézet bizonyítja mindezt: „A csalóka csalitok telve lapuló harcosokkal, olyanok voltak, mint holmi sötét szivacsok, amelyekből a forradalomnak, e gigantikus lábnak súlya alatt kibuggyant a polgárháború.”

     A romantikus táj nagyon intenzív, belső táj: „Vannak bizonyos sziklák, szakadékok, berkek, vad csapások az esti fák között, melyek az embert őrült és borzalmas tettek felé taszítják. Majdnem azt mondhatnánk, vannak bűnös tájak.”

     Jó a regény felépítése. A visszatérések váratlanul következnek el, visszatér a Kódis sajátos filozófiájával: „a magányos ember a természet csodálatába mélyed.” Újra felbukkan Radout őrmester, s ellentéte Halmaló, akire tökéletesen igaz a következő jellemzés: „könyörtelenül értelmes, egész addig, amíg azt a feladatot nem kapja, hogy ne értsen semmit.”

     Olykor meseszerű, Móricz Barbárokjára emlékeztet, amikor az anya gyerekeit keresve vándorútra indul: „A paraszt nyugat felé mutatott kinyújtott kezével. – mindig egyenesen tovább arrafelé, ahol a nap lenyugszik.”

                                                                    *

     Hugo tudja, hogy a konfliktusok, leszámolások akkor a legfájdalmasabbak, amikor a családon belül történnek. Emlékeztet a világirodalom nagy alakjaira: Eteoklészre és Polüneikészre, Oresztészre, Hamletre. Ő is hasonlóan jár el: Lantenac szemben Gauvainnel, Gauvain Cimourdainnal. Lantenac nem alávaló, csak a másik oldalon áll. A XIX. században – úgy tűnik az életnél is fontosabb volt az eszme, az elv, a virtus. S ezzel újra Petőfihez térünk vissza.

     Most: „nem tudnék meghalni a hazámért (…) nekem nagyon fontos a nemzetem és a hazám, de mivel nem tudnék értük meghalni, mástól sem várhatom el.” – mondja egy mai költő.

     Akkor egyszerű volt az élet: „A dobos megpörgette a dobját, a tömegben mozgolódás keletkezett. Egyesek megemelték sapkájukat, mások még jobban a fejükbe nyomták a kalapot. Ezen a vidéken akkortájt már a kalapviseletről könnyű volt megkülönböztetni az emberek pártállását: a kalapok királypártiak voltak, a sipkák republikánusok.”

     Vagy mégsem volt olyan egyszerű: „- Hallgasson meg, jóasszony. Forradalmi időkben nem okos dolog olyan dolgokról beszélni, amihez nem értünk. Vigyázzon, még letartóztatják.”

orgue        myartsprint.co.uk

orgue myartsprint.co.uk

     A regény vége felé Hugo így összegzi véleményét a forradalomról: „Hát a forradalomnak az a célja, hogy kiforgassa az embert önmagából? Hogy szétzúzza a családi kötelékeket, hogy elnyomja az emberiesség érzését? Szó sincs róla! Azért jött el 89, hogy ezeket az örök, nagy valóságokat szentesítse, nem azért, hogy megtagadja. A börtönök lerombolása: az emberiség felszabadítása.”

      Most azon imádkozom, hogy ne jöjjön el semmi. Legkevésbé a forradalom.

                                                                               2011. dec. 27

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.