A Néreuszok

 Hésziodosz 6 (233-tól 264-ig)

     Pontosz és Gaia (!) gyermekeivel folytatódik a születések sorozata. (a 233.sortól) A legelső Néreusz (Testvérei még: Thaumosz, Phorküsz, Kétó, Eurübié) e tengeristen, aki már bölcs öregnek született, s mint Proteusz tudta alakját változtatni. Ahogy a tenger! Felesége Dórisz  Okeánosz-lány volt. Lánygyermekeiket Néreiszeknek hívják. Az egyik legszebbe, Thetiszbe Zeusz is szerelmes lett, de aztán Péleusznak adta, miután tudomást szerzett a jóslatról, hogy a születendő fiú nagyobb lesz apjánál. S ez így is történt, hisz a gyermek Akhilleusz névre hallgatott.

      A lakodalmat Catullus is megörökítette kiseposzában. A párkák így énekelnek:

„Gyermeketek születik, sose félő bajnok Achilles,
néki az ellenség bátor kebelét, sose hátát
látja; igen gyakran lesz győztes, futva, a pályán,
túlszárnyalja a gyors szarvas tűzléptű futását.
Fussatok és fonalunk fonjátok, fussatok, orsók.”

     (LXIV, Pelion-ormi fenyők…, Devecseri Gábor fordítása)

     A trójai háború idején Thetisz, a haragvó Akhilleusszal együtt érző anya, Zeuszhoz fordul, hogy büntesse meg a görögöket. (Erről a haragról szól az egész mű!)

„Hát odaült elibé tüstént, megfogta a térdét
balkézzel, s jobbkézzel az álla alatt simogatta,
és könyörögve ekép szólt Zeusz Kroniónhoz, az úrhoz…"

      Majd mikor Zeusz habozott, a tengeri vénnek ezüstlábú lánya „Thetisz ekkor a térdét / fogva simult hozzá, s másodszor is újra könyörgött…”
                 (Homérosz: Iliász, I. ének, Devecseri Gábor fordítása)

      Zeusz persze nem tud ellenállni Thetisznek. Keletkezik is ebből olyan parázs veszekedés Hérával, hogy szegény Héphaisztosznak kell közbeavatkoznia, hogy nagyobb baj ne legyen.

      A legszebb Néreisz mindazonáltal Amphitrité, aki hiába rejtőzik el Posszeidon elől, a tengeristen delfinje rátalál. E nászból született többek között a hatalmas termetű Triton, aki delfinen, paripán, aranyhintón a tengert járja, s csavaros kagyló a kürtje.

      Galatea is Néreusz lánya. Érte Polüphémosz mindenre képes volt. Egy hatalmas sziklával agyonütötte, Akiszt, Galatea szerelmét. Önmagát így dicséri:

„és amiért rajtam sűrűn meredezget a serte,
csúnyának sose higgy: lomb nélkül csúnya a szálfa,
csúnya a mén, ha nyakán nem leng dús sárga sörénye;
toll díszít madarat, juhon is díszül van a gyapjú:
férfi szakállal szép, s aha a testét szőre borítja.
Egy szem van csak a homlokomon, de milyen? Nagy, akárcsak
Roppant pajzs. S no talán a Nap is nem néz le az égről
Épp ugyanígy? Nem lát mindent? Pedig egy szeme van csak.”

(Ovidius: Átváltozások, XIII. 846-853, ford. Devecseri Gábor)

      Korábban felháborodtam volna a küklopsz tettein és szavain, de lassan okosodom: ugyan, mit várjunk Polüphémosztól, aki „értette lenézni a törvényt”, miként Homérosz mondja.

     Hésziodosz műve persze leginkább katalógus. Más forrásokhoz kellett nyúlnom, hogy kicsit kiszínezzem a képet. (Homérosz, Catullus, Ovidius)

(Az eligazodásban segített Tótfalusi István könyve: Ki kicsoda az antik mítoszokban)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.