Tell

     Izgalmas, olvasmányos könyvet vettem kezembe, ó, drága olvasó: Germán, kelta regék és mondák a címe. Első kiadása 1965-ben jelent meg. Dömötör Tekla gyűjtötte össze őket, s fűzött hozzájuk fontos tudnivalókat az előszóban.
     A keltákról megtudjuk, hogy csak egyetlen független kelta lakosságú ország van Európában: Írország. Kelta nyelvet beszélő csoportok élnek még Bretagne-ban, Walesben, Skóciában és a Hebridákon.
     A harcias germánok leszármazottai jobban megőrizték nyelvüket. Európa igen sok népe beszél germán nyelveket: a svédek, dánok, norvégok, izlandiak, s persze az angolok, németek, hollandok, flamandok, frízek.
    Érdekes része a könyvnek az a fejezete, mely a középkori történeti mondákat tartalmazza, pl. Rőtszakállú Frigyes császárról, Tell Vilmosról, Godiváról. Most legjobban Tellnek, a svájci nemzeti hősnek az alakja foglalkoztat, mert a nyáron végigjártuk a hozzá kapcsolódó helyszíneket. Bár a türingiai Kyffhäuser nevű hegyen (Rőtszakállú), sőt Covenrtyban is voltunk (Godiva)! De ezekről majd később.
    
     Mint tudjuk, a XIV. században a Habsburgok emberei sanyargatták a szabadságra vágyó svájci népet. Végül három kanton, Uri, Schwyz és Unterwalden összefogott, szövetséget kötött, s elhatározták, hogy nem tűrik tovább a zsarnokságot. Különösen megalázó volt, hogy a helytartó, Gessler, egy póznára tetette kalapját, melyet úgy kellett köszönteni, mintha maga a császár lett volna.
     Hősünk nem tisztelgett a császári kalap előtt, ezért a helytartó elé vitték. Gessler megparancsolta Tellnek, hogy legkedvesebb fiacskája fejéről lője le az almát. A kiváló íjásznak nem remegett a keze. Sikerült – de még egy nyilat azért odakészített keze ügyébe, hogy Gessler szívébe röpítse, ha mégis fiát éri a nyílvessző.

     Ahhoz már több idő kellene, hogy végignyomozzuk, hogyan alakult ki, hogyan formálódott a Tell-monda, kik, mikor vetették papírra a történetet. Egy biztos: korabeli források nem említették Tell nevét. Viszont érdekes, hogy az Edda-dalok között a Völund ének pontosan ugyanezt a történetet mondja el. (Másolata a XIII. századból maradt fenn.) Ott Egillnek kellett lelőnie fia fejéről az almát. Ő is több nyílvesszőt készít elő. (Tell és Liszt Ferenc)

Tell, Altdorfban, a faludban volt a szállásunk, és nem is léteztél?!

Tell-mozaik, Landesmuseum Zürich      en.wikipedia.org

Tell-mozaik, Landesmuseum Zürich en.wikipedia.org

                                                     2011. december

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.