Vejnemöjnen születése
A Kalevala első éneke nemcsak a világ keletkezéséről, hanem Vejnemöjnen születéséről is szól, akinek az anyja Ilmatár, a „levegőég lenge leánya”. Őt a szél, a tenger ejtette teherbe, de nem tudta hova megszülni magzatát. Majd egy réce rakott térdére fészket, ott költötte ki tojásait:
„Tojáshéj alsó feléből idelent az anyaföld lett,
tojáshéj felső feléből magos mennybolt lett odafent,
sárgájából a tojásnak sziporkázó nap született,
fehérjéből a tojásnak halavány hold keletkezett,
tojás tarka foltjaiból csupa csillag lett az égen,
tojás fekete foltjából felleg lett a levegőben.”
Ily módon a világ már készen várta Ilmatár gyermekét, aki csak nem akart megszületni. Teltek az évek, a levegő és a víz asszonya hiába hánykolódott. Igaz, mozdulataival, vergődésével is tovább formálta a mindenséget: földnyelvvel, pázsitparttal, öböllel, sziklával tette teljesebbé a világot. De Vejnemöjnent nem tudta megszülni: a hősnek önmagának kellett a világra segítenie magát. „Kicsusszant” a tengerbe, melyben még nyolc évet el kellett töltenie. Majd – csodálatos pillanat – feljött a föld felszínére, és gyönyörködött a világban:
„Tápászkodott a térdére, könyökölt a két karjára;
felállt, hogy a halvány holdat, nagyságos napunkat nézze,
csodálja a csillagokat, Göncölnek fényét fürkéssze.”
Az egész teremtést, a világ keletkezését megelőzi az énekes nekikészülődése:
„Imhol kedvem kerekedett, eszemben gondolat gerjedt:
Én elmennék énekelni, szép szavakat sorba szedni…”
Az éneklés a Kalevala korában közösségi tevékenység. Az énekmondók tanulják, élvezettel gyakorolják, s nagy figyelemmel adják tovább azt a közös kincset, amit a régiek rájuk hagytak:
„Kapcsoljuk most kezünk egybe, fogas ujjunk fogjuk össze,
úgy dalolgassuk danánkat, énekeljünk ékes verset…”
Most Rácz István fordítását olvasom, 1980. Rácz ismeri a Kalevala világát, a régi finn művészetet, s könyvét szép képekkel illusztrálja.
Kalevala aprod.hu
Vélemény, hozzászólás?