Szép fegyver?

6. ének

     Akármilyen vén „vénséges vén Vejnemöjnen”, felségkeresőbe indul. Északra Pohjolába. Nem valami vonzó vidék. Paripája, „szalmalova”, úgy vágtatott a tengeren, hogy nem is lesz vizes a lába. Nem gondol semmi veszélyre, nem is sejti, hogy Joukahajnen vár rá, bosszúra szomjazva:

          Tüzes íjat tákolt össze, kegyetlen ívet készített:
          íja ívét vasból verte, hátát rézből remekelte,
          színarannyal szépen írta, ezüst szállal ékítette.
          (…)
          Készen is van immár íja, nincs az íjnak semmi híja:
          gyönyörűszép, gyilkos szerszám, sokat érő, ékes fegyver…

     A fegyver is lehet szép, művészi, kézműves munka. Talán megnemesíti a gyilkolást? Hőssé avatja a harcost, a „satnya, sovány legénykét”?
    Juokahajnennek sokáig kellett várnia. Minden tüzes: tüzes a félsziget, a földfok, az íj, - tűzzúgó a szent folyó. Vejnemöjnenfekete felhőben” bukkant fel. A sovány, de elszánt legényke gyorsan készíti íját. Édesanyja azonban figyelmezteti: nemcsak jó rokonnak tartja a vénséges vént, hanem tudja:

          Vejnemöjnent ha megölöd, Kaleva fiát kiirtod,
          véle vész a világ kedve, elnémúl az édes ének.
          Jobb a víg dal e világon, fenn a földön szebb az ének,
          mint odalenn Mana mélyén, Tuoni sötét tanyáján!

     Tusakodik is Joukahajnen, s csak harmadszorra találja el Vejnemöjnenszalmaszárú szép szürkéjét”. A vén énekest a tenger sodorja el. Vajon mi lesz vele?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.