A Kalevaláról


      Hésziodosztól is megtudjuk, hogyan születtek az istenek a Khaoszból, hogyan népesítették be a földet és az eget, hogyan küzdöttek egymással, hogyan alakult ki a rend.

     A Kalevala emberközelibb világa meseszerűen mondja el, hogy a világ egy tojásból keletkezett. A történet úgy kezdődik, hogy Kisboldogasszony/egek leánya nem tudja hova szülni széltől fogantatott fiát. A világ urához, a nagy Ukkóhoz fordul segítségért. S lám:

     „Elmúlt ëgy kevés időcske, csak picurka-përcenetnyi. Vad­ruca vetődött arra, szárnyával rëpësve szállva, költő zsombikot kutatva, latolgatva lakhelyének. (‑ 182)

     Szállt keletre, szállt nyugatra, északot, delet bejárva, még­sëm lelt helyet magának, kedvére való vidékët, ahová ragassza fészkit, hol lëgyën nyugodt lakása. (‑ 188)

     Száll emerre, száll amarra, feje gondban fő, latolgat: „Hát hajlékot szélbe rakjak, fészket hullámok hëgyébe? Szél a házam szétcibálja, hullámok halomra döntik!” (‑ 194)

     Hát akkor a vízanyácska, levegőegek lëánya térdit ten­gërből kidugta, vízből vállal fölmerülve fészkelő helyül rucának, oltalmazó otthonául. (‑ 200)

     Réce, réztollú madárka száll emerre, száll amarra: látja térdit vízanyának messze kékellő mezőben. Zsënge zsombiknak alítja, fű benőtte földdarabnak. (‑ 206)

     Száll emerre, száll amarra, telepëdik térdkalácsra. Fészkit arra fogta rakni, tojt aranytojást beléje. Hat tojást tojott arany­bul, ëgyet vasbul ráadásnak. (‑ 212)

     Kezdte költeni tojásit, kotolni a térdkalácson. Költi ëgy nap, költi másnap, harmadikon is hevítve. De már akkor víz­anyácska, levegőegek lëánya tüzesëdni érzi térdit, gyönge bőrit gyulladozni. Ég talán a térdkalácsa, inai is olvadoznak? (‑ 222)

Térdin rántott ëgy erőset, tagjain nagyot taszajtott. A tojá­sok vízbe verve tengër habjaiba hulltak. Ëgytül-ëgyig össze­törtek, száz darabra szétszakadtak. (‑ 228)

     Ám fövenybe nëm fúródtak, víztömegbe sëm vegyültek: darabok haszonra váltak, cserepek csudát terëmtek. Tojás aljából alakult földünknek tömérdëk teste, tojásnak felső feléből magas­ságos mënnynek boltja, sárgája puha pilise fordult fényës nap­ko­rongra, fehérjének felső része halovány világú holdra; pöttyeibül a tojásnak válik csillagok csapatja, szürkeségiből születnek sűrű fëllegëk fölöttünk.” (‑ 244)

Szente Imre fordítása (Lásd a teljes művet)

     Csepregi Márta a Holmiban (1993) büszkén írja, hogy a Kalevalának (végső változata 1849-ben) immár öt teljes magyar fordítása van. Barna Ferdinánd (1871), Vikár Béla (1909), Nagy Kálmán (1972), Rácz István (1976) és Szente Imre (1987) jegyzik a műveket. (Lásd még!)

     Mint látjuk, Szente Imre elhagyta a sorbeosztást, viszont jobban ügyelt az eredeti versmértékre (négy trocheusból áll egy sor), az alliterációra, a népies hangzásra és szókincsre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.