Aiszkhülosz

     Néha fel kell eleveníteni, mit tanultunk annak idején, hogyan jött létre a tragédia műfaja a Dionüszosz-kultusz kórusának előadásából. Theszpisz volt az úttörő (Kr. e. 536-32 között). A kar mellé egy színészt is beállított! Aiszkhülosz már két színészt léptetett föl. Milyen egyszerűnek tűnik mindez, pedig mennyi előfeltételre volt szükség, s milyen törékeny volt minden! Szabó Árpád írja, hogy a „tragikus triász” (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész) a Kr. e. 5. században élt, két nagy jelentőségű eseménysorozat között. Az első a szalamiszi ütközet volt Kr. e. 480-ban, a második a peloponnészoszi háború (431-404). E közé az „50 év” közé ékelődött be Athén virágkora. Törékeny, törékeny dolog a demokrácia!

      A drámai versenyeken három tragédiával és egy szatírjátékkal lehetett részt venni. Aiszkhülosznál a három tragédia cselekménye összefüggött. Művei közül azonban csupán az Oreszteia maradt meg a maga teljességében. A többi: a Perzsák, a Heten Théba ellen, az Oltalomkeresők,  a Leláncolt Prométheusz töredékek maradtak. (Egy-egy ilyen „töredék” nagyobb kincs sokak tejes életművénél.)

Perzsák

     Aiszkhülosz nem azért ábrázolta a szalamiszi csatát a perzsák szemszögéből, mert „átállt” volna a perzsa oldalra, hanem mert a tragédia műfaja kívánta meg: Xerxész követte el a tragikus vétséget. Az ő lelki összeomlását mutatja be a mű. A még nem is létező műfaj fontosabb volt, mint hovatartozása. Aiszkhülosz arra is jó példa, mennyire naprakész volt a görög színház. A Perzsák pl. arról a szalamiszi ütközetről szól, melyben Aiszkhülosz is részt vett. A győzelmet ünneplő, paiánt éneklő kart a 17 éves Szophoklész vezette. A triász harmadik tagja, Euripidész pedig ezen a napon vagy legalábbis ebben az évben született.

Heten Théba ellen

     A nagy triász művei olykor szépen kiegészítik egymást. Théba hetedik kapujának ostromáról a Hírnök így számol be Eteoklésznak:

           "Hadd szóljak a hetedikről a hetedik
            kapu előtt - saját öcsédről. Halld, milyen
            átkot kíván hazánkra, mért fohászkodik:
            Ha majd meghágja tornyunkat, s hirét viszik
            e földnek, hogy király, s diadal-dalt ujong,
            vagy rád rohan, s megölve téged meghal itt,
            vagy élve hágy, de mert porig aláztad őt,
            száműzetéseddel fizet szemet szemért."

     A hét vezér a hét kaput egyszerre ostromolja meg, s mint az Antigonéból tudjuk, a két testvér egymás kezétől esik el. Ilyenformán A heten Théba ellen Szophoklész Antigonéjának előzményének is tekinthető.

Oltalomkeresők

     Izgalmas mai problémát ígér a cím. Aigüptosz fiai elől menekülnek Danaosz lányai Argoszba, ahol Pelaszgosz király menedéket ad nekik. Döntését minden argoszi polgár megerősíti. Nemcsak Aiszkhülosz humanizmusáról, hanem Athén erejéről is tanúskodik az effajta gondolkodás. A trilógia elveszett részeiben kiderül, hogy Aigüptosz fiai mégiscsak elhurcolják a lányokat, akik megfogadják, hogy a „nászéjszakán” megölik őket. Így is történik, kivéve egy leányt, akinél a szerelem kerekedik felül.

Leláncolt Prométheusz

    Ez a dráma nem az ember és az istenek viszonyáról szól, hanem az istenek harcáról, vagyis a hatalomról, a hatalom érvényesítéséről. Persze Prométheusz az embereket képviseli: mindaz, ami az embert emberré teszi, Prométheusztól származik. A végzet az istenek fölött is uralkodik. Az istenek kimondják, mi fog bekövetkezni, az emberek meg elszenvedik.
     Az istenek, e nagyra nőtt emberek, gyilkos hatalmi harcot folytatnak egymással szemben. Prométheusz, neve is arra utal, előre lát, előre gondolkodik, s ekképp valódi hatalommal bír: a jövőt uralja. , az örök oltalomkereső alakja is összeköti a két drámát. Megtudhatjuk azt is, mi lett a Danaidák sorsa:

           „A kérőknek Pelaszgiában oszt halált
            az éjben éber lányok vakmerő keze,
            az élettől saját mátkája fosztja meg
            mindet, vér festi kétélű gyilkukat.
            ….
            Csak egy leány szivében ébred vonzalom,
            ez megkíméli férjét…”

     A háromrészes szerkezet itt is megvolt. Az elveszett folytatás végén el fog jönni valamiféle kiegyezés, hisz a most látogatást tevő 13 ízigleni leszármazottja, Héraklész szabadítja meg Prométheuszt szenvedéseitől.

Oreszteia

     A görög drámákban, ill. a mítoszokban van valami megoldhatatlan rejtély, bűnhődés nélküli bűn, melynek mégis vannak végzetes következményei. Főleg, ha Kasszandra is feltűnik a szereplők között.
      Mint említettem, ez Aiszkhülosz egyetlen épségben megmaradt műve. Az első részben Agamemnon, a Tróját ostromló görög hadak vezére vörös szőnyegen érkezik palotájába, s áldozatul esik felesége, Klütaimésztra cselszövésének. (Mennyivel ravaszabb Odüsszeusz!) Persze az ő tettének is megvan az előzménye: Iphigeneia, akit Agamemnon feláldoz Trója ostromáért.

     A második részben, az Áldozatvivőkben Oresztész és Élektra apjuk sírjánál találkozik. Megható gyász. Kiderül, hogy Klütaimésztraminden szülöttét gyűlöli.” Végül Oresztész csellel (Odüsszeusz-effektus!) végrehajtja az Apollón által is jóváhagyott tervét: megöli Klütaimésztrát (anyját!) és annak szeretőjét, Aigiszthoszt. Ám rögtön megjelennek az Erinnüszek, a lelkiismeret-furdalás megtestesítői, akik üldözik , s az őrületbe kergetik a vérrokon gyilkoló tettest. Oresztészre már nem kívülről leselkedik a bosszú, hanem belülről. (Lásd még Arany János Ágnes asszonyát.)

     A harmadik részben jótékony, segítő Eumeniszekké válnak a gyötrő Erinnüszek. Végül a vérbosszú helyett megszületik a pártatlan bíróság intézménye, az Areiopagosz, mely felmenti Oresztészt tette alól. Ez ennek a trilógiának a legfőbb mondanivalója.

     S mielőtt elbúcsúznánk Aiszkhülosztól, hadd számoljak be egy kis felfedezésről. Talán csak nekem fontos. Sokáig nem találtam Somlyó György remekműve (Mese a tébolyról és az ép észről) kezdő sorainak a forrását:

     „(Láng, lobogó láng…) Milyen tűz áradt szét a testén…

     Aztán egyszerre a jóslás szörnyű kínja kezdte pörgetni és zavarni, hogy vésznek zengje kezdőhimnuszát… (Láng, lobogó láng…)”

     Igen, a zárójelbe tett három szó kivételével az Oreszteia első részéből valók a szavak. Kasszandra szavai. Senki sem hisz neki. Végül is érthető: az ember szeretne hinni a jóban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.