Irving meséiből: Ahmed és Aldegunde

    

Kilátás a Generaliféből

Kilátás a Generaliféből

     Lassan haladok Washington Irving (1783-1859) Alhambra-könyvével. (Hányszor esett ki kezemből éjfél fele!) A mű egyrészt arról szól, hogyan fedezte fel az író a XIX. század elején az Alhambrát Spanyolország és a világ számára, másrészt olyan mondákat, meséket tartalmaz, melyen átcsillog a mórok és a keresztények rég letűnt világa.
     Az egyik legromantikusabb történet Ahmed hercegről, „a szerelem zarándokáról” szól. Minden fellelhető ebben a mesében, ami a romantikára jellemző: a régmúlt felidézése sok-sok festői várrommal, zeneiség, a fantasztikum, tiszta jellemek, szenvedélyek, sötét babona, váratlan fordulatok…
     Egymásra kell találnia a két szerelmesnek, akik egymásnak rendeltettek. Az egyik Ahmed, a granadai trónörökös, akit apja a Generalife csodálatos kertjében emelt toronyba zárat, a másik Aldegunde, a toledói keresztény királylány, akit szintén magas falak vesznek körül.
     A kis történet mottója ez lehetne: „a szerelem magányosan gyötrelem, két embernek boldogság, háromnak viszály”. Gyötrelemmel kezdődik és nem-tudással. Vajon mi lehet a szerelem? Eben Bonabben így óvja Ahmedet: „Szerelem az okozója minden rossznak, gyűlöletet és viszályt okoz, aljas gyilkosságra, szörnyű háborúra készteti a lelket. Bánat és gond, szomorú nappalok és álmatlan éjszakák kínoznak. Az ifjú szépséget lehervasztja orcádról, méreggel itatja át minden órád. Allah óvjon tőle!”   (Saját fordításaim - német nyelvből)      
     Közben Ahmed megtanulja az állatok beszédét, s a toronyba zárva legalább madarakkal tud társalogni. A békés galamb mesél neki a szerelemről: „a szerelem, mely számodra titok, az élet teremtő elve, az ifjúság mámorító gyönyöre, az öregkor józan öröme. Tavasz idején szerelem tölti be a természetet. Minden teremtett lénynek megvan a társa, a legapróbb madár is szerelmének énekel… Még a porban és a szemétben lakozó bogár is verseng a párjáért…”
     Természetesen Ahmed inkább a galambnak hisz, s útra kel, hogy meglelje Aldegundét. Segítségére van a komoly régészeti és topográfiai ismeretekkel rendelkező bagoly, a nagyvilági, peckes papagáj, aki egyébként úgy vélekedik: a szerelem kiment a divatból. Sevillában felmásznak a Giralda nevű toronyba, ahol a holló, a fekete mágia tudósa, inkább könnyed öltözékű, fekete szemű, andalúziai lányokat ajánl. Persze Ahmedet nem lehet eltéríteni céljától. A két szerelmes végül repülő szőnyegen távozik Granadába.

Talán ide illik Babits Mihály verse:

A költő szól

Ha néha behúnyom a szememet,
szárnycsattogás üti meg fülemet,
mire szemem megint kinyitom,
milyen madár volt nem tudom.

Ha sötét szögletbe nézek én,
rebbenni valamit érzek én,
szele, hangja megcsap, hasztalan:
mire látnám, már csak hült helye van.

Szellemcsapat üldöz engemet,
titkon megcsípkedi étkemet,
megrántja kabátom szárnyait:
mire hátranézek, eltünik.

Csak egyet tudnék elfogni már,
boldogabb lennék, mint a király:
kalitba zárnám a kicsikét,
hallgatni örökre énekét.

A Kert

A Kert

                                                                      2012. június

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.