Zrínyi: Peroratio

         (Berekesztés)

Véghöz vittem immár nagyhirü munkámat,
Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat,
Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,
Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.

És mikor az a' nap eljün, melly testemen
Csak uralkodhatik, fogyjon el éltemen
Hatalma: magamnak ugyan nagyobb részem
Hordoztatik széllel az magas egeken.

S honnan Scitiábul kijütt magyar vitéz,
Merre vitézségét látta világ nagy rész,
Azokrul helyekrül minden szem reám néz,
Hirrel, böcsülettel, valamig világ lesz.

De hiremet nemcsak keresem pennámmal,
Hanem rettenetes bajvivó szablyámmal:
Míg élek, harcolok az ottoman hóddal,
Vigan burittatom hazám hamujával.

1.

     A Peroratio az 1651-ben Bécsben megjelent Adriai tengernek Syrenája gróf Zrini Miklós c. verseskötet utolsó darabja. Valóban peroratio, azaz berekesztés vagy záróbeszéd. Illyés Gyula az utóbbi címet adta Zrínyit megidéző költeményének.
     Zrínyi Peroratiója szorosan összefügg a Szigeti veszedelemmel, különösen az V. énekkel. Nemcsak ugyanazok a motívumok fordulnak elő (hírnév, dicsőség, hősi halál), hanem a forma is azonos: felező tizenkettes, bokorrím.
     A Peroratót önvallomásnak is felfoghatjuk: személyes sorsát is belefoglalta ebbe a négy versszakba. A világirodalomban ő az egyetlen eposzköltő, aki nem csupán képzeletben volt ott a csatatéren:

         Engemet pedig, midőn irom ezeket,
         Márs haragos dobja a trombita felzörget,
         Ihol hoz házamban füstölgő üszöget
         Kanizsai török; óltanom kell eztet.
                                       (IX/3)

2.

     A könyvet lezáró Peroratio örömmel tudósít arról, hogy „Véghöz vittem immár nagyhirü munkámat…” A Szigeti veszedelem biztosítja számára a hírnevet. Magától értetődőnek tekinti, hogy ezt semmi sem tudja csorbítani vagy megsemmisíteni. A reneszánsz öntudatot ismerjük fel a barokk korban is. Zrínyi mintája e tekintetben Ovidius volt, aki az Átváltozásokat a következőképpen fejezi be:

         „Íme, a művem kész, mit sem Jupiter dühödése
          sem tűz, se falánk nagy idő soha nem töröl el már.
          Jöjjön a nap, mely csak testem tudhatja jogául,
          hogy befejezze bizonytalan éveimet, mikor óhajt:
          jobb részemmel amúgyis föl, föl a csillagos égre
          érek, örök léthez, s a nevem soha el nem enyészhet.
          S merre a római nagy hatalom szétterjed a földön,
          olvas a nép és zeng: híremmel minden időkben,
          hogyha a költőknek nem téved jóslata: élek.
                                 (Fordította: Devecseri Gábor)

     Míg Ovidius római voltát emeli ki, Zrínyi magyarságát hangsúlyozza: „Scitiábul kijütt magyar vitéz” ő, akinek más, nagyobb feladatai is vannak: harcba kell szállnia az „ottoman hóddal”. Ez is öregbíti hírnevét az elkövetkező századokban „valamig világ lesz.” Költő és hadvezér: csupán Petőfi fogható hozzá.

3.

     Kemény alliterációval kezdődik az 1. versszak.: „Véghez vittem”, s lággyal fejeződik be: „hazám hamujával”. Jellemző Zrínyire a barokkos halmozás is. Majd a 2. strófában az áthajlások zökkentik meg a sorokat. Ez mindig megállásra kényszerít, miként a szórend is: alkosd újra olvasó! A 3. szakasz már az Európa figyelmét felkeltő tettekre irányítja a figyelmet. S végül az utolsó versszak is a hadvezért jeleníti meg, akinek „rettenetes bajvívó szablyáját” félte a török. A zárlatban a költői képek sűrűsödnek: penna, szablya, ottoman hód, hamu. Már csak az első kapcsolódik az íráshoz, mely bevégzett dolog. A háború még nem. A hamueső apokaliptikus képének mitológiai háttere van. Enceladusra, az istenek ellen lázadó gigászra Athéné egy sziklát hajított. Ebből a sziklából lett Szicília szigete. A csak félig agyonütött, roppant erejű gigász, ha megmozdul, kiokádja mérgét a csillagokig. Az Aeneis 3. énekében Vergilius szépen bemutatja az Etna tűzijátékát. S köztudomású, hogy Vergiliust nemcsak Dante, hanem Zrínyi is példaképének, vezetőjének tekintette.

     A „Vígan burittatom hazám hamujával”-sor azt a magától értetődő önfeláldozást fejezi ki, mely Zrínyi világképét, hitét jellemzi. A halál nem tragédia, hanem felemelkedés az isteni szférába! Vállalja a pusztulást, azonosulva felperzselt, szenvedő hazájával, melynek hamuja őt is maga alá temeti.

Irodalom:
          Kovács Sándor Iván: A "Peroratio" ideje, in: Új Írás, 1990. augusztus
          Kovács Sándor Iván: Zrínyi Miklós: Peroratio, in: Száz nagyon fontos vers, 1995, Lord Könyvkiadó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.