Zrínyi: A török fiú éneke a szerencséről

Mehmet és Szkender bég

Vánkosokra ketten ottan leülének,
Egymást közt sok dologrol beszélgetének,
Kávét kicsin fincsánbol hörpörgetének,
Osztán az után vacsorát is evének.

                        30.
De az étel után egy szép török gyermek
Ura hagyásábol az házba belépék,
Szép gyöngyházos tassán kezében tündöklék,
Fejét betekerte gyenge patyolatvég.

                        31.
Az eggyik válláról szép bársony kaftánnyát
Lebocsátá, kezdé igazgatni kobzát;
Ablak felé üle, öszvehajtván lábát,
Igy kobza szavával nyitá hangos torkát:

                        32.
"Miért panaszkodjam, szerencse, ellened?
Ha bővited mindennap én örömemet,
Nem szakadsz el tülem, az mint vagyon hired,
Hogy állhatatlanságban van minden kedved.

                        33.
Kikeletkor áldasz az szép zöld erdővel,
Szerelmes fülemile éneklésével,
Égi madaraknak sok külömbségével,
Viz lassu zugással, széllengedezéssel.

                        34.
Nem irigyled nékem az én egyesemet.
Inkább hozzá segétsz, szeressen engemet;
Soha el nem vészed az én vig kedvemet,
Neveled óránként gyönyörüségemet.

                        35.
Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet,
Szép ciprus árnyékokat, hüvös szeleket,
Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket,
Szomjuság-megoltó, jó szagos vizeket.

                        36.
Ősszel sok gyümölccsel, citrommal, turunccsal
Ajándékozsz bőven, szép pomagránáttal;
Erdőn vadat nem hagysz, mert nékem azokkal
Bőven kedveskedel, és jó madarakkal.

                        37.
De télen, az mikor minden panaszkodik,
Akkor az én szűvem inkább gyönyörködik;
Erős fergetegen szűvem nem aggódik,
Mert szép lángos tüznél testem melegedik.

                        38.
És vagyon császáromnál nagy tisztességem,
Mindenek között vagyon nagy böcsületem,
El nem fogyhat soha az én sok értékem,
Van jó lovam, éles szablyám, szép szerelmem.

                        39.
De kötve vagy, szerencse, az én lábomhoz,
Mer elfuttál volna eddig gonoszomhoz,
Ha volnál szabadon; de rám gonoszt nem hozsz.
Mert kötve vagy, szerencse, az én lábomhoz..."

           (Közben a "szigeti bán" épp arra készül. hogy lecsapjon rájuk. A valóságban persze évtizedekig, olykor évszázadokig kell várni, hogy a szerencse megforduljon. Szigeti veszedelem, 3. ének.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.