Szulejmán Brüsszelben

     Az oszmán-törökök törzse a 13. században jutott el Kis-Ázsiába. Innen terjeszkedtek tovább: 1326-ban foglalták el Brusszát, majd megjelentek a Balkán-félszigeten (Gallipoli). Volt egy kis megtorpanás a mongolok miatt (Timur Lenk), de újra megerősödtek. II. Mohamed 1453-ban bevette Konstantinápolyt, mely egészen 1923-ig az Oszmán Birodalom fővárosa volt. A terjeszkedést az 1520-ban trónra került Nagy Szulejmán folytatta: 1526, Mohács. 1529-ben Bécs bevétele volt a célja, ez azonban nem sikerült. A magyar történelemnek izgalmas lapjai a várostromok: Kőszeg (1532), Temesvár, Drégely, Eger (1554) ostroma, hogy egy-két ismert nevet említsünk. 1566-ban Szulejmán Szigetvárt vette ostrom alá. A győzelmet azonban nem érte meg, 71 éves korában betegségben meghalt. Zrínyi Miklós, a várvédő dédunokája, ezt másképpen írta le:
                                                              
                              98. "Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,
                              Telhetetlenségednek eljütt órája;
                              Isten büneidet tovább nem bocsátja,
                              El kell menned, vén eb, örök kárhozatra."
                                                              
                               99. Igy mondván, derekában ketté szakasztá,
                               Vérét és életét az földre bocsátá;
                               Átkozódván lelkét császár kiinditá,
                               Mely testét éltében oly kevélyen tartá.
                                                                  (15. ének)

     A hódítás, mely nem más mint zsákmányszerzés, hozzátartozott a török társadalomhoz, sőt létalapja volt. A szultánoknak rendkívüli hatalmuk volt. Minden meghódított föld az övék lett, a bevételre a kincstár tette rá a kezét. A földbirtokokat a szultán odaajándékozta híveinek, de azok nem váltak magántulajdonukká, bármikor visszavehette őket. S adandó alkalommal jött a selyemzsinór. Hegyi Klára (18. o.) leírja a sikertelen Arszlán pasa történetét. Musztafa az új kegyenc. Zrínyi így szövi bele eposzába:

                               5. Megesmeré császár ennek emberségét,
                               Mindjárt neki adá Arszlán vezérséget;
                               Meg is hagyá mindjárt, vegye el életét
                               Részeges Arszlánnak, mert látá sok vétkét.

                               6. Jobb lett volna néked, Arszlán, vesztég lenned,
                               Urad hire nélkül nem is cselekedned
                               Semmit, hogysem bolondul hadat kezdened,
                               S hamis hirrel uradnak fülét töltened.

                               7. De Arszlán nem meré megvárni Musztafát,
                               Mindjárt Budán hagyá minden partékáját,
                               És nyomozni kezdé császár nagy táborát;
                               De úgy is megtalálá maga halálát.
                                                                           (3. ének)

     "... az egész birodalom fennmaradását és fejlődését az újabb és újabb területek megszerzése biztosította. (...) Életszükséglet s ezért törvény volt ez, olyannyira, hogy a birodalom a 17. századot is támadóan harcolta végig, pedig a hadjáratok már alig hoztak eredményt." (Hegyi, 25. o.)
     Mindezeket azért jegyzeteltem ki Hegyi Klára könyvéből, mert egy érdekes brüsszeli kiállításról olvastam a Pressében, mely a Palais des Beaux-Arts-ban A szultán birodalma címmel nyílt. Ez a kiállítás elsősorban azt akarja bemutatni, hogy milyen hatással volt az oszmán birodalom a reneszánsz kor művészetére és életstílusára. Nagy volt persze a félelem, de inspirációt is jelentett a rejtélyes keleti világ: Gentile Bellini, Hans Memling, Jacopo Tintoretto művei bizonyítják ezt. Az úgynevezett "orientalizmus" első virágkora éppen a reneszánsz idején volt. Fegyverek, szőnyegek, ruhák is tükrözték a török hatást. Luther számára a törökök, mivel a vallás tekintetében toleránsak voltak, mintául szolgáltak. Németalföldön a következő mondás járta: "Liver turex dan pavs". (Inkább a török, mint a pápista.) A keresztény uralkodók számára is vonzó volt az autokratikus berendezkedés.

I. Szulejmán, Tiziano festménye, nyest.hu

I. Szulejmán, Tiziano, nyest.hu

     A szupersztár kétségtelenül I. (Nagy) Szulejmán, akiről Tiziano is készített portrét. Az érdekesnek ígérkező kiállítást júniusban Lengyelországba, Krakkóba viszik.
     Csak azért lettem nagyon szomorú, hogy a cikk Magyarország nevét meg sem említi.

(Irodalom: Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén, 1976, Gondolat)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.