Weöres: Loreley

Balvégzetemet jelentse,
hogy oly szomorú vagyok?
Mocsáron a békalencse,
a csillag tükre ragyog.

A mocsár fölött a Rajna
hullámzik az égen át,
felhőn Loreley kaparja
fejbőrét, karcsu nyakát.

Fésül, kezében a fésű
kemény mint lóvakaró
és izzó sistergésű
mellette az égi folyó.

Fehér olvadt vas a habja,
pattog, parazsat lövell,
a nő tépázza, harapja
ezerfogu fésüvel.

Az égi folyó villogva
mint üstökös terül
s ő combja közébe kapva
cibálja kegyetlenül.

Haja és a mennyei Rajna
tűz-csíkká összeforrt,
és száll sürü tarka sziporka,
fésü-fog, hullafolt.

Kihült szikrák zuhogása
érint mint holttetem.
Egy zongorába zárva
lehetne különb helyem.

Ő játszana fésű-ujjal
a csont-billentyüzeten,
én benn a diófa-tokban
feküdnék holt-süketen.

Fakulnak a vas-boronában
a csillag-íriszek,
míg Loreley hajában
szavaim szecskája zizeg.
                (A Tűzkút c. kötetből)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.