Vihar Béla: Szamár

     Feléd nyújtom ki lelkemet,
     és rólad írom versemet,
     kicsiny szamár, te egyszerű állat.
     Szürke vagy, mint a föld,
     állasz piciny patákon,
     s mint két kart, tárod szét füledet,
     te törpe ló,
     paripák Chaplinje: komikum.
     Húzod kocsidat fával és szénnel,
     és csak nézel magad elé
     alázatban és teherben,
     de a te szíved meleg és vérzik.
     Sírni nem tudsz bizony,
     csak bámulsz a kötelek közül,
     és mintha a kövezeten az ősnyomot keresnéd,
     mely a szabad prérikhez vezetne el.
     Kiálts hát a naphoz, a szélhez,
     vagy bukj le térdeidre kordéd előtt,
     melyben nem fát, bánatot húzol … szolga!
     Emeld rám nedves gyöngyét
     szemed szent szomorúságának,
     és hadd öleljem át
     megszíjazott fejedet.

                         (1934)

Vihar Béla a Wikin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.