Térey: Magyar közöny

                                                   Kemény István Búcsúlevelére

                 Fölpaprikázva, s megvezetve, népem,
                 Nyakadban ízlésed szerinti úrral,
                 Ha olvasol, hát félreolvasol,
                 És fényes nappal vészharangozol;
                 Tárulkozó elfojtásodat értem.

                 Ki legnagyobb vagy önmagasztalásban
                 S öngyűlöletben, önkorlátozásban,
                 Gőggel tudsz elfordulni, sérteni,
                 Sértődni, mint egy félretolt zseni!...
                 Két féltekéd nehéz szívvel bejártam.

                 Kőbe vésett alkotmány a jutalmad!
                 Fék: nem bilincs. Otthonos lett a káosz,
                 A tisztázás helyett a lágy maszat.
                 Pörös szájak befogva? Nagydarab
                 Megmondóemberek pálcát ragadnak.

                 Az életre trombitált múzeumból
                 Üzennek tekintetes vármegyéid!
                 És műveletlen főispánjaid
                 Gondozzák a föld szekérvárait;
                 S egymást elvéteni késztet az undor.

                 Legyintve szerteszét és számolatlan,
                 Él a kedély. Lakájkultúra tombol,
                 Kilincselők a nábob ajtaján...
                 Pirul a boldogságos tartomány
                 Az alázúduló vörösiszapban.
                                                2011  (Közzétéve a Moll c. kötetben, 2013)

Lásd a versről szóló írásomat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.