Térey: Főtiszteletű Superintendentia!

     Még a múlt esztendő December havában történt, hogy két Ifjúval - kikkel a balszerencse hozott összve -, egy estve járkálni elindúltam, s ugyanazokkal egy bormérő helyre bévetődtem, a Főtiszteletű Superintendentiának azt tiltó nyilvános parancsolatja elmellőzésével - s mégcsak nem is sejtve, mily romlást fog nékem okozni ifjúi szelességből származott ezen cselekedetem, amelynek emlékezetemben való későbbi megújjítása rám nézve sokszorosan lesújtó volt.
     A fönt említett helyről mindhárman hazaindultunk, mégpedig - szégyennel vagyok kénytelen megvallani - egy kissé vidámon. A vélem lévő ifjaktól én már jövés közben el akartam válni, hogy hamarább hazaérhessek, részint azért, hogy őket is ösztönözhessem a minél hamarábbi hazasietésre; részint nehogy valami megbotránkoztató s a közcsendet megháborító lármát okozzanak; részint, hogy magokat valami bajba ne keverjék. De nem tettem. Út közben tehát egyike a vélem lévő ifjaknak egy helyt valami neszt vévén észre - mit ő későbbi tudomás szerént lúd gágogásának esmére -, azon szerencsétlen ötletre vetemedett, hogy a kerítésen bémenjen, magáról mintegy elfeledkezve. Anélkül, hogy én tudtam volna, mi okból teszi ezen vakmerő lépést, és hozzá intézett, a kerítésen való bémenésről leverni igyekező kéréseim ellenére is!, onnan két libát kihozott.
     Később, kivilágosodván, e folyó hónap 4-én Oskolai Törvényszék eleibe idéztettünk, többekkel együtt én is, mint aki személyesen jelen voltam azon vigyázatlan cselekedetkor, és így mintegy részese valék eme gyalázatos tettnek, a VII-ik Törvény értelménél fogva: az alsóbb Oskolai Törvényszék által a Tanuló Ifjúság közül kirekesztettem, mely ítéletet a Felsőbb Oskolai Törvényszék is megerősítette.
     Fájlalva tudom, s leveretve újjítom meg emlékezetemben, hogy a föntebbi magam viselete a Főtiszteletű Superintendentia által kiadott kegyelmes parancsolattal - mely a Tanulóknak a borházba való járást szorossan tiltja - igen ellenkezett. Keservesen érzem hibámnak súllyos voltát, mely engem némineműképpen elrettent, s elszégyenít a Főtiszteletű Superintendentia jóltevő színe eleibe folyamodni; de másfelől bátorít engem a Főtiszteletű Superintendentiának Atyai kegyessége, mellyel több ily szerencsétlenek eránt viselteni méltóztatott. Biztat jótéteményinek határtalan száma, mellyeket sok boldogtalanokra árasztani kegyelmes volt, hogy közelítsek a Főtiszteletű Superintendentiának csak egyedül jótéteményt osztogatni tudó székéhez. Vagyok is bátor folyamodni azon legalázatosabb könyörgésemmel, hogy ne engedjen engem a Főtiszteletű Superintendentia ezen szomorú helyheztetésemben - melybe egy botlás és ifjúi vigyázatlanság taszított - a kétségbeesés áldozatának lenni, hanem ezen szelességből s gondatlanságból esett hibámat kegyessen elnézvén, a Tanúló Ifjak száma közzé - szokott kegyessége szerént - bévenni méltóztasson. Örök hálára fog engem ezen jótét kötelezni, s ösztönözni az Oskolai minden Törvények legpontosabb megtartására, és minden tekintetbeni erkölcsi jó magam viseletére, amire magam szentül ígérvén, vagyok Martius 12-ik napján az 1837-ik esztendőben a Főtiszteletű Superintendentiának örökös tisztelő szolgája Baráth János.
                                                       (Jelenkor, 2008. 10. sz., a Moll c. kötetben, 2013)
     superintendentia = főfelügyelőség (protestáns)

    Micsoda bűnbánat két libáért! Persze az írás hőse felmérte, mit veszíthet. Ma senki nem veszíthet semmit, csak az, akié a liba volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.