Szabó Lőrinc: Szegénynek lenni s fiatalnak

Száraz parafa már a nyelvem,
minden szép eltorzul szememben,
jobb a némának, jobb a vaknak, –
mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak.

Voltunk vad, hivő, ifju hordák,
s felkoncoltak… A vén okosság
győzött? isten? vagy csak egy gaz trükk?
Rettenetes sors, hogy a harcot,
mindig hiába, ujrakezdjük.

Rettenetes csak várni mindég,
tűrni rabságod, örök inség,
nem érteni, a hiba hol van,
s csodát akarva és teremtve
mindig elterűlni a porban.

Rettenetes – gonosz kép, tűnj el! –
harcolni régi mesterünkkel,
vagy tisztelegve nézni, hogy vág
arcunkba keze, és amely
valaha őt érte, a korbács.

Óh, részt kapni minden örömben! –
Fulj meg, lélek tüze… De nem, nem,
ez csak a düh, a régi átok:
tanulnunk kell, testvéreim,
ujak, indulók, proletárok!

Mert valamit mi nem tudunk még,
ezért kell fájni s bukni mindég,
ezért sír bennem is a vad dac:
hogy rettenetes, rettenetes
szegénynek lenni s fiatalnak.

              (A Fény, fény, fény c. kötetből, 1925)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.