Somlyó: Mese egy titkos óhajról

      Akinek egy gitárja van… 
     Már Orpheusz baljába szinte belenőtt a lant, mint írva van, akár olajágak közé a rózsaindák.
     Ez a sejt-, plazma-, mirigy-, zsiger- és hormon-csomó elég volt az emlősöknek, a kacsacsőrűtől a bőgőmajomig. Most már ki akar bújni irhájából. Nem érzitek a repedést, a hasadást? Az új szervek feszengő bimbózását? A szárnyakét a vállon. A hangszerét a szíven.
     Nem láttátok, ahogy valaki életében először vesz gitárt a kezébe? Mindjárt vakon is tudja a helyét. A két térd és a két kéz között. Tíz ujja mindjárt egybeforr a hat húrral, hogy burgonyagumó alakú szívéből egy valóban szív alakú szívbe ömleszthesse vérét. Hogy a húrok rögmentes ereire bízhassa roncsoló felindulásait.
     Már a földnek sem elég szédületesen észrevétlen forgása, keringése. Rezgő rovar-csápjait nyújtogatja az űrbe.
     Nem láttátok, ahogy valaki életében először gitárt vesz a kezébe? Mintha csak azzal született volna.
     Akinek egy gitárja van…
     Aki el tudja mondani azt, amire nem képes a száj, amely suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel, a szem, amely villan vagy lecsukódik, a kéz, amely simogat vagy alakít, az egymásba nyíló-csukódó genitáliák.
     A szón-túlit, a némaságon-innenit, a mozdulatfölöttit, a gyönyöralattit.
     Akinek egy gitárja van, úgy szólhat önmagához, hogy a világ felel rá, úgy hallgathat önmagára, mint valaki másra, úgy hallgathat valami mást, mintha önmagát hallaná.
     Azt, ami az épp kimondott szó mögött ott leselkedik, ami az induló lábban megtorpanás, a kitáruló karban visszahúzódás. A vágyban a beteljesülést, a beteljesülésben a vágyat.
     Már a föld sem elég önmagának. Kitüremkedik a holdig.
     Nem láttátok, ahogy valaki életében először vesz a kezébe gitárt? Mintha már haláláig nem akarná elereszteni.
     Ha lenne egy gitárom…

Vissza a bejegyzéshez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.