Rákos Sándor: Ablak

                    Így lettem hát az alvó vizek őre.
                    Éjszakánként vigyázom a Dunát.
                    Az ablakom magasan fönn világít
                    s nagyon messzire lát.

                    Egy-egy barát nagynéha felszól hozzám:
                  „Hahó, vén csont! Élsz még? Mi van veled?”
                    S megjelenek az ablak négyszögében,
                    mint néma felelet.

                    Élek, igen – és ez is hősi érdem,
                    mert jogom volna rég nem élni már.
                    Oka lehet, hogy bármint is kerülget,
                    nem vág le a halál.

                    Higgyétek el, nem magamért szorongok,
                    e bús gépet miért is félteném?
                    Ami bennem időtállóbb a húsnál,
                    már csak azt védem én.

                    A lenti lárma csöndemig nem ér föl:
                    néma küzdő – rejtőzködve lakom.
                    Csak biztató baráti halihóra
                    nyílik meg ablakom.
                                 
                                          (A tűz kérlelése c. kötetből, 263. old.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.