Radnóti: Elégia Juhász Gyula halálára

       

Az udvaron

Az udvaron

              Öt évig laktam városodban költő,
              s nem láttalak sosem. Négy fal között,
              csomós sötétben éltél távol és
              nem érdekelt e földi tartomány
              s a folyton mást dajkáló diadal;
              immár a rémes sár ölében fekszel,
              esőtől nedves deszkaszál takar.

              Régóta már csak éjjel, ablakodból
              néztél az égre és a fellegek
              futása ért a szívedig talán;
              tudom, hogy évek óta nem beszéltél,
              mint hallgató barát, ki megfogadta;
              oly némán éltél és szakállasan,
              ahogy kegyetlen szárán él a barka.

              Tavasz van és a fényes, mély Tisza
              tovább folyik s árad tovább a fénytelen
              nyomor tanyáidon; nem változott
              mióta földbetettek semmisem:
              akárha élnél, úgy vonul a felleg
              s fehér virágban álló fák felől
              az illatok éjente útrakelnek.
                                         1937. április-május

     Radnóti Miklós 1909-ben született Budapesten, tanulmányait a szegedi egyetemen végezte. (...) Magyarországnak ez a második legnagyobb városa, az Alföld mélyén, a Tisza partján: egészen másféle világot ismertet meg Radnótival, mint aminőben Budapesten élt. (..) Ez a város kissé a régi Magyarország jelképe lehetne: modern belváros, a századvég építészeti stílusában. (...) És messze, a város körül, a pusztákon, a tanyákon olyan agrárproletáriátus  él, melynek a nyomoráról a legnagyobb magyar novellisták egyike Tömörkény István nyújtott líraian meghatott képet a századvégen. (Sőtér István, 1948, in: Gyűrűk, 335)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.