Kosztolányi: Téli alkony

            Aranylanak a halvány ablakok...
            Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
            fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
            a hósík messze selymesen ragyog.

            Beszélget a kályhánál a család,
            a téli alkony nesztelen leszállott.
            Mint áldozásra készülő leányok,
            csipkés ruhába állanak a fák.

            A hazatérő félve, csöndesen lép,
            retteg zavarni az út szűzi csendjét,
            az ébredő nesz álmos, elhaló.

            S az ónszin égből, a halk éjszakában
            táncolva, zengve és zenélve lágyan,
            fehér rózsákként hull alá a hó.

                                (A Négy fal között c. kötetből)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.