Kosztolányi: Lásd, kisfiam…

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
  legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
  itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
  ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
  ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
  ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
  a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
  egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
  és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
  oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
  eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
  s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
  és a baljában ott van a halál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.