Kiss Judit Ágnes: Ars cafetopoetica

Amit megírok, mint a presszókávé,
fekete, keserű, erős legyen,
ha nem bírja a gyomrod, némi tejjel
fogyaszthatod, de cukorral sosem.
Ne hazudj hozzá semmi édességet,
magában idd, frissen, ahogy lefőtt,
az aromája járjon át egészen,
gyengítsen el, vagy árasszon erőt.

Idd mindig forrón, égesse a nyelved,
illata töltse be az orrodat,
ha gyermeket vársz, émelyeghetsz tőle,
és megsárgulhat tőle a fogad.
Tartson ébren már egy korty is belőle,
mérgezzen meg, ha túladagolod,
gyors szívveréssel, verejtékezéssel
bűnhődni érte nem is nagy dolog.

De végül szokj rá minden reggel egyre,
ha nincs melletted, fájjon a fejed,
és függj tőle, és szenvedj, hogyha nincsen,
legyen drogod, titkos szerelmesed.
Szívd magadba az illatát egy percre,
tartsd nyelveden, mielőtt lenyeled,
hunyd le a szemed, dőlj hátra, és élvezd,
hogy őt vagy engem, az már egyre megy.

                         (Az Üdvtörténeti lexikon c. kötetből)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.