Karinthy Frigyes: Üzenet a palackban

                 A költőt kérdik, miért nem ír verset?

                                           1930. Szilveszter

           (Nehány sor elmosódott, aztán...)
            .   .   .   .   .   .   .   . "az ujjam
           gémberedett. Bal kézzel, ezt. A jobbal
           tartom a kormányt. Nagyon csikorog
           A szárnyakról vastag jégcsapok. A
           motor, nem tudom, bírja-e? Furcsán
           horkol, itt bent. Szörnyű hideg.
           Nem tudom, milyen magasan lehetek
           (Vagy mélyen? Vagy messze?...)
           Közel, távol üres. Minden
           mérőeszközöm befagyott. Az a Lessing-féle
           súlymérő, meg az akadémi finom szerkezet,
           Meg a Marinetti-inga. Gondolom
           mégis magasan, mert a pingvinek
           nem kapják fejüket fel, ahogy ferdén
           sivít, hasítja a csilingelő északi fényt
           fölöttük légcsavarom. Már nem hallanak. Itt
           nincs jel. Lent valami sziklavidék. Új Föld?
           Ismeretlen? Leírták? Kicsoda? Talán
           Scott? Strindberg? Byron, Leopardi?
           Nem tudom. Bevallom
           nem is érdekel. Fázom, keserű,
           Szörnyű keserű ennek a híg levegőnek az íze -
           Lehet, hogy az orrom vére eredt el.
           Éhes vagyok... Kétszersültem kifogyott
           Valami ismeretlen csillag hunyorít
           Amerre pislogok éppen. A fókaszelet
           Megromlott. Mi lehet az a csillag?
           Talán már... onnan túlról? Brr... Hányadika lehet?
           Szerda? Csütörtök? Vagy Szilveszter? A tűzhely
           körül ki melegszik most, testvérkék
           Éneklő madarak
           Érzelmecskék féltett tűzhelye mellett
           Madártestvérek, az emberszív
           Őserdeje mélyén... Halló! Halló! senki se hallja
           Kivert varjú-társát, engemet, itt? Az imént
           zörrent valami rádióm rozsdás idegén... Hallom
           D. kolléga szép jelzőt talált a Banal-kikötőben,
           C. meg új szóvirágot fedezett fel
           Két rím között, a Szerelem-szorosban
           Jelenti a Társaság. Gratulálok!
           Majd... elmondom... amit...
           majd, ha leszállok, hazaérek...
           amit itt... éreztem... csak akkor
           mondhatja el... ha kikerül... az utazó...
           De kikerül-é?
           Most ezt a pár kusza sort
           bedugaszolom az üres borospalackba
           s a palackot lehajítom. Kockavetés!
          Tetves gyöngyhalász, ha találja, dobja szemétre törtívű kagylót,
           de betütlátó tengerész kezébe ha kerül
           ím általa üzenem:
           Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik
           Szélességi, a Szégyen
           Századik Hosszúsági
           S a fogatösszeszorító Dac
           Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken
           És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.