Devecseri Gábor: Az Aszklépiosz-szentélynél

      Devecseri Gábor Homéroszi utazás című útinaplója 1961-ben jelent meg, majd később 1969-ben az Epidauroszi tücskök szóljatok.
     Devecseri, aki akkor már huszonöt éve élt Homérosz világában, hisz magyarra fordította az Iliász és Odüsszeiát, végre valóságosan is görög földre lépett. Versben és prózában rögzítette élményeit, átszűrve a tudás és a művészet gazdag tárházán.
     Aszklépiosz a gyógyítás istene volt. Legnevezetesebb szentélye Epidauroszban volt. "Az Aszklépiosz- szentélytől kisétálunk a ligetbe, s azon át az epidauroszi színházhoz. Ez a színház minden ókori görög színház közül a legépebben maradt fönn. (...) Középre kellett állnom ... és recitálnom. Az Odüszeia kezdetét mondtam el..."

                  Az Aszklépiosz szentélynél
             
                  Kekropsz király olyan sokáig élt,
                  hogy végülis már alakot cserélt:
                  tücsök lett.
                  Micsoda ötlet!
                  Nem cserélnék vele.
                  Elég lenne korának a fele
                  (még az is szép), de maradjak csak ember,
                  ki maga nem tücsök, de kit szíven ver
                  a tücsökhang, az otthoni, a csengő,
                  a nyári hold alatt üdvért esengő,
                  s rikoltó bája, ezüstszirmu búja
                  (mely most már mindörökre egy magyar
                  költő eleven koszorúja),
                  az otthoniak trillaterhes éje,
                  s az itteniek nappali zenéje,
                  mely lágyan, halkan, egyenletesen
                  szinte szétterül a leveleken
                  odafent
                  (s borogatásként az idegeken
                  idebent)
                  s mely mintha a délutáni meleg
                  s a megenyhítő tengeri szelek
                  közös szavaként intene, hogy múlik
                  időnk, de arra is, hogy az egész idő
                  nagyképűség nélkül mily messze nyúlik,
                  szépen, szelíden és egyszerűen
                  gördül tovább tücsökszó-perceken,
                  s hogy lesz belőle szép nagy végtelen,
                  meg arra is, hogy nem csattog fölöttünk
                  mindig csak vész, mely várta életünket,
                  e tücsökszóba is beleszülettünk,
                  ringatott mást, s most ringat végre minket,
                  aztán majd újra másokat. Nekünk
                  a régiekről szól e szép fasorban,
                  kik színházba jártak alatta sorban,
                  meggyógyultak, vagy nem, ez üdvhelyen,
                  könnyet ejtettek régibb verseken,
                  csevegtek és vitáztak és daloltak...
                  Ily régiek leszünk mi is maholnap;
                  de ti, tücskök, már személytelen
                  személyiséggé nőttök közbe fenn
                  a lomb között, igaz Kekropsz királlyá;
                  szépen kérlek, zizegjétek világgá,
                  hogy voltunk mi is, mikor voltatok,
                  epidauroszi tücskök, szóljatok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.