Babits: Az őszi tücsökhöz

     Ki átható, egyhangú dalaiddal
     betöltöd a nyugalmas éjszakát,
     milyen lehet tenéked a világ?

     Csend van; a hangok alusznak az éjben.
     A te zenéd van ébren egyedül,
     mint láthatatlan, éles hegedű.

     A te zenéd a csöndnek része immár,
     és mint a szférák, titkon muzsikál:
     az hallja csak, aki magába száll.

     Csendnek és éjszakának hegedűje,
     milyen lehet tenéked a világ?
     Érzed-e a csöndet s az éjszakát?

     Zenéd olyan, mint a lelkem zenéje
     s talán a fájó unalom dala:
     egyforma volt tegnap s egyforma ma.

     Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten
     érzed a csöndet és az éjszakát,
     s szegény vak lélek, sírsz az éjen át.

          Egy kis irodalomtörténet:    

      "Az egyik legzavartalanabb „térhatású lelki képAz őszi tücsökhöz. Művészi hatásának fő oka, hogy a végig azonos beszélgetőtárshoz intézett külső beszéd egységes lírai szervezetté épül.

     Sok érv szól amellett, hogy Babits görögös versei közé soroljuk. A tücsök antropomorfizálását a görög irodalom hagyományozta az európai kultúrára. Példát ad rá az Iliász: Trója őrtornyában liliomhangon cirpelnek a tücsökként gubbasztó öregek. Homérosz Babits kedves fogarasi olvasmánya volt, de ugyanott forgatta Platón dialógusát, a Phaidrosz-t is, mely a tücskök mítoszát előadja. Eszerint a Múzsák születése előtt emberek voltak, de a kilenc nővér születése, a múzsai ének fölcsendülése után olyan elragadtatásba estek, hogy ételről-italról megfeledkezve, a gyönyörűségbe belehaltak: „Tőlük származik a kabócák népe, mely azt az adományt nyerte a Múzsáktól, hogy nincs szüksége táplálékra, hanem születése után azonnal étlen-szomjan énekel, míg meg nem hal…”

     Az őszi tücsökhöz azonban a párbeszéd művészi sejtetésének eljárásával más, konkrétabb forráshoz vezet. Az úgynevezett Görög antológia, ez az i. sz. 40-ből való versgyűjtemény tartalmaz egy pszeudoanakreóni dalt, melyet szerzője a tücsökhöz intéz. Ez ugyanabból a szituációból indul ki, mint Babits, és a két vers beszédhelyzete is azonos, csakhogy az antropomorfia az eredeti görög versben az idill életérzésének kifejezése: Tücsök, ó be boldog is vagy… – kezdődik a vers mai magyar átültetésben. Babits ismerte a versnek még régi fordítását, Ponori Thewrewk Emil munkáját, mert a Bolyai ihlettörténetét föltárva utal arra, hogy a boldogolván választékos szóalakot az ő átültetéséből vette át: „Tücsökember ,be’ boldogollak” – idézi.

     Babits költői tiszteletadása a tücsöknek azonban a boldogtalanság éneke: a különös azonosításban a lírai én úgy eszmél önmagára, hogy a cirpelő rovar sorsához, „létmódjá”-hoz önmagát érti oda – így válik „térhatású lelki kép”-pé. Szemlélete és líraibb hangvétele alapján is valószínű, korábbi ötletét az 1909-es publikáció előtt véglegesítette."
                             (Rába György: Babits Mihály költészete, 1903-1920)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.