Jékely: Ballada a kóbor kutyákról

      Az ötszázéves Villon emlékének

Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
vagy kunyhótájról koncokat raboltok?
Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
mert éjjelente most nem panaszoltok,
vonítgatás a tért nem tölti meg.

Züllött ebek, kivert komondorok,
örökre elhagytátok városunkat?
Feleljetek, lompos kalandorok,
talán a város háborgása untat?
Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
étlen gyomor itt csak tovább korog,
hogy céltalan már hulladékra lesni,
felfalja mind szikkadt embertorok.

Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
vénemberek piszok között kotornak,
kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
három fillérnek, félpohárka bornak;
egekre átkot fogvacogva szórnak,
falat kenyérért készek késre menni. -
Bizony, jobb most az izmos komondoroknak
fehér mezőkön őzet űzőbe venni.

Ég hercege, essék meg vén szived,
ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
ételt s tüzet teremts mindenkinek,
hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
                                          (1931)
(Összegyűjtött verseinek első darabja)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.