Whitman: Téli mozdony

Téged dalollak,
A tomboló viharban, a hóban, a hanyatló téli nap alkonyatán,
Teljes fegyverzetedet, mértékes kattogásod és forradalmas dübörgésed,
Fekete, hengeres tested, aranyos bronzod és ezüst acélod,
Súlyos haránt-rudaid, párhuzamos-egyforma kerekeid, forgó, oldalt csikorgó
     kerekeid,
Ütemesen neki dagadó dohogásod és hortyogásod, távolba vesző
     zakatolásod,
Előre meredő nagy lámpásodat, hosszú, halványan libegő füstbokrétádat,
     melyet gyengéd bíbor színez,
A kéményből kipöfékelő sűrű-sötét füstfellegeidet,
Remekbe kovácsolt testedet, rugóid és szelepeid, kerekeid remegő
     ragyogását,
Engedelmesen utánad kocogó vidám kocsijaidat,
Melyek csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig követnek.
Te a modern élet példája, ─ jelképe a mozgásnak s erőnek ─ a szárazföld
     ütere,
Téged dalol ez egyszer a múzsám, versekben énekel, ahogy lát
Birkózva az ölelő szélrohamokkal és hófúvással,
Amint nappal füttyentve rohansz tovább,
Éjjel pedig néma lámpáid lengeted.

Tűztorkú szépség,
Dübörögj végig az énekemen garabonciás muzsikáddal, lobogó éji
     lámpáiddal,
Őrülten vihorászó kacajoddal, visszhangzó és mindent megingató
     földrengésszerű robajoddal,
Te, önmagad törvénye, mindig tulajdon nyomodat őrző
(A könnyes hárfa s a nyafka zongora beteg érzékenysége nem a tiéd),
Rémült trilláidat a szikláknál s a dombok fordulóinál
Röpítsd a puszta vidékre, a puszta tavakra,
A nagy szabad égbe bátran, vidáman és erősen.
                      1876  
                            (Kosztolányi Dezső fordítása)

 A nyelvet gyakorlóknak:

To a Locomotive in Winter

Thee in the driving storm even as now, the snow, the winter-day declining,
Thee in thy panoply, thy measur'd dual throbbing and thy beat convulsive,
Thy black cylindric body, golden brass and silvery steel,
Thy ponderous side-bars, parallel and connecting rods, gyrating,
     shuttling at thy sides,
Thy metrical, now swelling pant and roar, now tapering in the distance,
Thy great protruding head-light fix'd in front,
Thy long, pale, floating vapor-pennants, tinged with delicate purple,
The dense and murky clouds out-belching from thy smoke-stack,
Thy knitted frame, thy springs and valves, the tremulous twinkle of
     thy wheels,
Thy train of cars behind, obedient, merrily following,
Through gale or calm, now swift, now slack, yet steadily careering;
Type of the modern--emblem of motion and power--pulse of the continent,
For once come serve the Muse and merge in verse, even as here I see thee,
With storm and buffeting gusts of wind and falling snow,
By day thy warning ringing bell to sound its notes,
By night thy silent signal lamps to swing.

Fierce-throated beauty!
Roll through my chant with all thy lawless music, thy swinging lamps
     at night,
Thy madly-whistled laughter, echoing, rumbling like an earthquake,
     rousing all,
Law of thyself complete, thine own track firmly holding,
(No sweetness debonair of tearful harp or glib piano thine,)
Thy trills of shrieks by rocks and hills return'd,
Launch'd o'er the prairies wide, across the lakes,
To the free skies unpent and glad and strong.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.