Brentano: Lore Lay

Bacharachban, a Rajna
mellett élt régen egy
szép boszorkány, s hatalma
volt a szívek felett.

Csúfságba is keverte
a férfiakat ott
kit megkötött szerelme,
nem szabadulhatott.

A püspök megidézte
törvény elébe, de
végül el nem itélte,
oly szép volt termete.

Így szólt, mert szánva szánta:
“Te szegény Lore Lay!
Gonosz varázsolásra
ki csábított? Felelj!”

“Püspök úr, halni hagyj csak,
élnem igen nehéz,
mert el kell veszni annak,
aki szemembe néz!

Láng lobog két szememben,
varázsvessző karom –
ó, vess máglyára engem,
törd meg varázslatom!”

“Varázsod törhetetlen,
te bájos Lore Lay!
A szívet kebelemben
kettőbe törni fáj!

Ne várd tőlem halálod,
míg be nem ismered,
miért égeti lángod
tulajdon szívemet.”

“Püspök úr, ily kegyetlen
tréfát ne űzz velem
kérd Istent fönn a mennyben:
irgalmazzon nekem!

Nem tudok már szeretni,
az életből elég –
hirdesd halálomat ki,
azért jöttem eléd.

Csalódtam szeretőmben,
ki messze költözött,
s él elpártolva tőlem,
idegen nép között.

A vad s mégis szelíd szem,
a pír hó-bőrömön,
szavam ha cseng szelíden,
ez az én bűvköröm.

Megront saját varázsom,
szívem majd megszakad
szenvedek s halni vágyom,
látva képmásomat.

Hadd kapjam meg a részem,
hadd haljak, mint hivő,
életem hadd enyésszen,
mert nincs mellettem ő!”

„Légy kolostor lakója!
Három lovag vezet.
Menj, Lore! Isten ója
megbűvölt lelkedet!

Légy növendék apáca,
fekete és fehér,
úgy készülj a halálra,
mint ki Istennek él!”

Megy a három lovaggal,
miközben szíve fáj,
s el a klastromba nyargal
a bájos Lore Lay!

“Lovagok, hadd megyek fel
ama sziklára ott
a várat még ez egyszer
lássam, hol ő lakott.

Hadd lássam még utolszor
a Rajna mély vizét,
s zárjon be a kolostor,
mint Istennek szüzét.”

Igen síkos falú volt
a szirt, mely ott meredt,
de ő magasba kúszott,
míg föl nem érkezett.

Ekkor három lovagja
kipányvázta lovát,
s a sziklán a magasba
kúsztak, mindig tovább.

És szólt a szűz: “Vitorlát
látok lobogni lenn,
kormányoz kis hajócskát
az én egyetlenem.

Most már a szívem oly víg,
ő evez ott alul!”
Így szól, előre hajlik,
és a Rajnába hull.

Lejönni lehetetlen,
mind ottvesztek felül
meghaltak temetetlen
s beszenteletlenül.

Ki zengett dalt az áron?
Egy rajnai hajós,
hol sziklája a három
lovagnak így echóz:

Lore Lay!
Lore Lay!
Lore Lay!

Talán övék e jaj!
      
           (Kálnoky László fordítása)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.